Tíz új bemutatót tart a jövő évadban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Kultúra, 2020.05.28

Tíz új bemutatóval, köztük hét nagyszínházi előadással, valamint kamara- és stúdiószínházi produkciókkal várja közönségét a következő évadban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház - tájékoztatott az intézmény vezetője a csütörtöki évadbejelentő online sajtótájékoztatón.

Cseke Péter elmondta: januárban kapta meg a nemzeti minősítést a kecskeméti színház, így első "teljes nemzeti" évadukra készülnek. Kiemelte: a koronavírus-járvány embert próbáló időszaka után vidámság, minőségi szórakozás és zene várja közönségüket a következő szezonban, melyben elindul a kecskeméti operajátszás is. A nagyszínpadi bemutatók közül az első Móricz Zsigmond, Kocsák Tibor és Miklós Tibor Légy jó mindhalálig című musicalje lesz Nagy Viktor rendezésében, ezt követi Eisemann Mihály, Halász Imre és Békeffi István Egy csók és más semmi című zenés vígjátéka, amit Szőcs Artúr rendez. Később Gogol A revizor című vígjátékát Ilja Bocsarnikovsz, Shakespeare Szentivánéji álom című táncszínházi előadását Barta Dóra, Donizetti A csengő című vígoperáját Cseke Péter állítja színpadra. A nagyszínházi bemutatók közt a fiatalokat a Hamupipőke című mesebalettel, valamint A jegesmedve szerelmese című zenés "klímamesével" várják. Előbbit Barta Dóra, utóbbit Cseke Péter rendezi. A Kelemen László Kamaraszínházban Robert Thomas Nyolc nő című bűnügyi komédiáját Kéri Kitty, Woody Allen Férjek és feleségek című komédiáját pedig Szente Vajk rendezi, míg a Ruszt József Stúdiószínházban Szerednyei Béla rendezésében a Jövőre, veled, ugyanitt című romantikus vígjáték második részét mutatják be. Károly Katalin, a színház zenei vezetője hangsúlyozta: a zenei tagozat feladata és szerepe jelentősen növekedni fog Kecskeméten. A következő évadtól minden szezonban három különböző műfajú zenés darabot kínálnak, és a zenés mesejátékok sorozata is folytatódik - mondta. A színház tánctagozatát vezető Barta Dóra kiemelte: nyolcadik évadát kezdi tagozatuk, a Kecskemét City Balett. Nagyszínházi bemutatójuk Shakespeare Szentivánéji álom című műve alapján készül, a Hamupipőke című mesebalettel a gyermekekhez is szólnak a tánc nyelvén, de művészeik a színház több más produkciójában is megjelennek majd. Török Katalin marketingvezető a színház koronavírus-járvány alatti online munkájáról szólva megjegyezte: közösségi oldaluk követőinek száma 11 ezerről 15 ezerre emelkedett, videómegosztó csatornájukra pedig csaknam másfél ezren iratkoztak fel. Több száz bejegyzést és videót készítettek, online közvetítéseik pedig több ezer nézőt vonzottak - mondta. Közölte, június 2-ától újranyit a színház jegyirodája, ahol június 15-éig válthatók vissza a március 12-étől az évad végéig elmaradt előadásokra személyesen vásárolt jegyek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!