Tizenhat új produkció készül filmes és színházas összefogással az NFI támogatásával

Kultúra, 2020.10.21

A Nemzeti Filmintézet (NFI) 16 új, színházak és filmesek összefogásával streaming szolgáltatásra és televíziós forgalmazásra készülő produkciónak szavazott meg gyártási támogatást - közölte a szervezet az MTI-vel szerdán.

Hat vidéki, egy határon túli és kilenc fővárosi színház, valamint filmesek együttműködéséből készülhetnek izgalmas, "crossover" művek. Az új támogatás célja, hogy mindkét terület alkotóinak és szakembereinek munkalehetőséget biztosítson - írja a közlemény. A Győri Nemzeti Színház a Kék kék kék című tragikomédiából, az Aradi Kamaraszínház a Magyar Golgota című drámából, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház a Csoportterápia, a pécsi Bóbita Bábszínház az #apa#anya#én, míg a kaposvári Csiky Gergely Színház a Korai menyegző című produkciójából kiindulva készít filmet. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Ítélet és kegyelem címen készülő produkciója a 48-as szabadságharc leverésének időszakából elevenít fel egy megtörtént, kevesek által ismert epizódot. A Móricz Zsigmond Színház alkotócsapata Lélekpark címmel forgat vígjátékelemekkel tarkított krimit egy nyomozásról, amely váratlan fordulatot vesz a Nyíregyházi Állatparkban. A fővárosi színházak közül a Karinthy Színház, a Nemzeti Színház, a Magyar Állami Operaház, az Operettszínház, az Örkény Színház, a Pesti Magyar Színház, a Thália Színház és a Vígszínház alkotócsapata kapott támogatást. A Kolibri Színház a több mint 400 előadást megélt Bors néni című darabból készít kisgyerekeknek szóló zenés családi filmet. "Számtalan kiváló tehetségű előadóművész, alkotóközösség és szakember dolgozik a színházakban országszerte, akik megérdemlik a lehetőséget, hogy filmre vigyék történeteiket és megmutathassák magukat a szélesebb közönségnek is" - idézi a közlemény Káel Csabát, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, az NFI Igazgatóságának elnökét. Káel Csaba szerint a koronavírusjárvány következményeinek enyhítése érdekében fontos, hogy a kultúra különböző területein alkotók összefogjanak és közösen használják a rendelkezésre álló eszközöket és forrásokat, beleértve a szakembergárdát is - olvasható a közleményben. Kitérnek arra is: az új pályázat forrására a Nemzeti Kulturális Tanács mentőcsomagjából 1 milliárd forint állt rendelkezésre, amelyet az NFI saját támogatási keretéből egészített ki. A színházak filmterveikkel a hazai filmgyártók közreműködésével pályázhattak. A résztvevő filmgyártók vállalták, hogy tevékenységüket nonprofit jelleggel végzik és fiatal producereiknek adnak lehetőséget.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!