Tizennégy bemutatót tervez az évadra a Miskolci Nemzeti Színház

Kultúra, 2022.08.23

Három játszóhelyén összesen tizennégy bemutatót tervez a 2022/2023-as évadban a Miskolci Nemzeti Színház.

A színház keddi évadnyitó ülése után kiadott közlemény szerint a teátrum 199. szezonjában a Nagyszínházban Mohácsi János A falu rossza című népszínművet, Szabó Máté pedig Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperáját rendezi. Ray Cooney A miniszter félrelép című vígjátékát Keszég László, Jacques Offenbach Hoffmann meséi című operáját Rusznyák Gábor, Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én című vígjátékát pedig Béres Attila színrevitelében láthatja a közönség.

A Kamaraszínházban Rusznyák Gábor rendezi az által írt, A "K" ügy című "zenés túlkapást", a Micimackót Béres Attila, Bródy Sándor A dada című színművét pedig Szőcs Artur állítja színpadra. Darvas Benedek-Pintér Béla Gyévuska című zenés játékának rendezője Ascher Tamás lesz, a Miskolci Balett Jobb későn, mint soha / Vörös napló című táncelőadásának rendező-koreográfusa pedig Kozma Attila.

A Játékszínben lesz látható Thomas Bernhard A színházcsináló című színműve (rendező: Keszég László), Heinrich von Kleist Amphitryon című vígjátéka (rendező: Szabó Máté), Paul Foster I. Erzsébet című darabja (rendező: Szőcs Artur), valamint a Miskolci Balett Plasztik Bombasztik című táncelőadása (rendező-koreográfus: Kozma Attila).

A közlemény szerint Béres Attila igazgató az évadnyitón elmondta, hogy a 2021/2022-es évadban 110 ezer néző váltott jegyet a Miskolci Nemzeti Színház előadásaira.

Az igazgató megemlékezett a társulat nyári sikereiről is: a Tartuffe című előadás a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Lear halála a Gyulai Várszínház színpadán vendégeskedett, a társulat több művésze volt látható idén a Szegedi Szabadtéri Játékokon csaknem 24 ezer néző előtt, Solti Csaba balettmester Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át, Harsányi Attila színművész pedig a Kaszás Attila-díj egyik jelöltje.

Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere az évadnyitón azt mondta: "mindent megteszünk azért, hogy a Miskolci Nemzeti Színház meg tudja tartani azt a színvonalat, azt a hihetetlen lehetőséget és kreativitást, amivel minket megörvendeztet estéről estére".

A 2022-2023-as évadban a Miskolci Balett tíz új tagot - Massa Mattia, Elena Gil Fernandez, Lorenzo Gallo, Adéla Lisková, Martyna Warzocha, Nagy Richard, Alex Dobre, Sofia Sulpizi, Andrii Ivanov és Havasi Virág Nina - köszönt, új tagokkal gyarapodik a színház énekkara, a Jézus Krisztus Szupersztár musicalben pedig négy egyetemi hallgató is látható lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!