A KIM közleménye szerint az idei pályázatok középpontjában elsősorban a műszaki, természettudományi, matematikai és informatikai (MTMI) területeken megvalósuló programok, a tanulmányi versenyek és a tehetséggondozó intézményrendszer támogatása állt. Az érdeklődők elektronikus űrlapon nyújthatták be projektterveiket: július 31-ig több mint 2 ezer pályázat érkezett, összesen csaknem 6 milliárd forint támogatási igénnyel.
A legnagyobb keretösszegű nyílt kategória, a Tehetségközelben elsősorban köznevelési, szakképző és felsőoktatási intézmények, valamint civil szervezetek, muzeális és közművelődési intézmények számára biztosít forrást tehetséggondozó programok megvalósítására. A fokozott érdeklődést tükrözi, hogy ebben a kategóriában összesen 335 pályázat érkezett és a benyújtott támogatási igény meghaladta az 1,4 milliárd forintot - olvasható a tájékoztatóban.
Az idei év újdonsága a "STEM Akadémia" című kiírás, amelyre felsőoktatási intézmények pályázhattak. Ezzel a kezdeményezéssel a KIM célja olyan intézményi tehetséggondozó programok támogatása volt, amelyek a középfokú oktatásban és a szakképző intézményekben tanuló diákok bevonását vállalják annak érdekében, hogy növekedjen az MTMI-területeken felsőfokú tanulmányokat választó hallgatók aránya. A kiírásra az első évben 12 pályázatot nyújtottak be az egyetemek.
A korábbi évekhez hasonlóan nagy népszerűségnek örvendett a "Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj", amelynek célja a kiemelkedően tehetséges fiatalok egyedi fejlesztésének ösztönzése. Idén több mint 1200-an nyújtottak be pályázatot, és összesen több mint 1 milliárd forint támogatást igényeltek.
A pályázatok elbírálását független szakemberek végzik és, várhatóan ősszel születik döntés a nyertesekről.
Az idén 16 éves NTP évről évre arra vállalkozik, hogy tehetséges fiataloknak folyamatos támogatást biztosítson. A 21. század kihívásainak megfelelően átalakított program célja a lehető legtöbb tehetséges fiatal megtalálása, a mindenki számára látható és hozzáférhető rendszer biztosítása, valamint a tehetségek összekötése a leendő támogatókkal, munkáltatókkal - áll a közleményben.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!