Több ezren látták a Csíksomlyói passiót Esztergomban

Kultúra, 2019.08.19

Több ezren látták a Csíksomlyói passiót az esztergomi bazilika előtti téren a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában hétfőn este.

A Nemzeti Színházban 2017-ben bemutatott Csíksomlyói passió szabadtéri változatát 16 színész és 130 táncos játszotta el több ezer néző előtt Esztergomban - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, ahogy tavaly a dráma címadó helyszínén, Csíksomlyón, úgy az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház előtt is nagy sikert aratott az előadás.

A közleményben Vidnyánszky Attilát, a produkció rendezőjét idézik, aki elmondta: az volt a célja, hogy a néző az alkotókkal együtt tanúja legyen, újraélje a krisztusi szenvedéstörténetet. A Nemzeti Színházban és az augusztus 19-én Esztergomban játszott előadás mintájául szolgáló misztériumjátékoknak és a ferences iskoladrámáknak a hitélmény megújítása volt az eredeti célja - hangsúlyozta.

Mint fogalmazott, ez személyes történet mindenki számára, ugyanakkor egy ilyen előadás az együvé tartozást is hirdeti. A művészek és a közönség egy közösséggé válhat az előadás alatt.

A dráma szövege csíksomlyói passiójátékokból, Szőcs Géza írásaiból, és Berecz András által gyűjtött archaikus népénekekből és mesékből állt össze.

A Csíksomlyói passió szerves része a tánc: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes negyvenöt táncosa mellett a Bem Néptáncegyüttes, a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes, a Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes, és a Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes hetvenhárom táncosa lépett fel az esztergomi előadáson, amelynek táncdramaturgja Zs. Vincze Zsuzsa, társrendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán volt.

A produkcióban közreműködött a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekara és az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskola kórusa is.

Az ingyenes szabadtéri előadás az Esztergomi Várszínházzal közös szervezésben valósult meg.

Vidnyánszky Attila azt mondta: ahogy szimbolikus üzenete volt annak, hogy a múlt évben Csíksomlyón adhatták elő a passiót, úgy annak is, hogy most az egyik legfontosabb magyarországi szakrális helyszínen, az esztergomi bazilika előtt játszották az előadást.

"Fontosnak tartottam mindkét helyszínen, hogy helyi fiatalokat is bevonjunk a produkcióba, akik így magukénak érezhették az előadást" - mondta, hangsúlyozva: az pedig különösen lényeges, hogy tavaly rengeteg erdélyi, idén pedig - a szlovák határ közelsége miatt - sok felvidéki néző is látta a Csíksomlyói passiót, amely így a magyarság összetartozásának szimbóluma lett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!