Több mint 700 program várja az érdeklődőket a Közösségek Hetén

Kultúra, 2021.05.13

Több mint 700 szabadtéri és online program várja az érdeklődőket a Közösségek Hete országos rendezvénysorozaton a héten - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.

A rendezvényre több mint 700 programmal 300 település jelentkezett, a kínálat folyamatosan bővül - mondta el Nagy Magdolna, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) igazgatója a műsorban. Hozzátette: a programok egy része az Egy szívvel, egy lélekkel mottóhoz kapcsolódik, más részük a mozgás, sport, alkotás, környezetvédelem témát célozza. A programok mintegy kétharmada online valósul meg, egyharmada pedig szabadtéri, személyes részvétellel. Példaként említette, hogy a Ferenczy Múzeum Alkotni öröm programjában "tollba rajzolás" zajlik, a Szennai Skanzenben a komatálozás szokását mutatják be, Esztergomban és Óbudán városismereti feladványokkal várják a résztvevőket. A kezdeményezés célja, hogy a kulturális intézmények mozgósítsák közösségeiket, a helyi civil szervezetek és a nem formális közösségek is kapjanak megmutakozási lehetőséget - mutatott rá az igazgató. A Közösségek Hete május 10. és 16. között a Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szervezésében, az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködésével valósul meg. A rendezvénysorozat a közösségekben rejlő értékekre hívja fel a figyelmet, a közösségi kezdeményezések erejét, a lakosság aktív szerepvállalásának örömét kívánja láthatóvá tenni. A Közösségek Hete kiemelt célja a közösségek megtartó erejének, a településeken élő különböző helyzetű és életkorú lakosok iránti felelősség, összefogás jó példáinak bemutatása.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!