Több mint száz program a szombathelyi AGORA Kulturális Központ tavaszi kínálatában

Kultúra, 2020.02.13

Több mint száz program szerepel a szombathelyi AGORA Kulturális Központ tavaszi kínálatában - hangzott el az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A rendezvények között koncertek, önálló estek, zenés és filmes programok, színházi előadások, mellett táncház, opera- és operettgála, nemzetközi táncverseny és egy gyermekművészeti-fesztivál is szereppel.

Horváth Soma, Szombathely kultúráért felelős alpolgármestere elmondta: a település intézményhálózata rövidesen egy újabb elemmel bővül, zajlik ugyanis a városi víztorony felújítása, amelyben újabb kulturális és közösségi tereket alakítanak ki, a működtetés pedig az AGORA Kulturális Központ feladata lesz.

Horváth Zoltán, az AGORA igazgatója a programokról szólva elmondta: Szombathely először csatlakozik a Kultúrházak éjjel-nappal országos kezdeményezéshez, amelynek keretében a Savaria Filmszínházban egy Oscar After Partyt tartanak, eredeti nyelven vetítik le azokat a filmeket, amelyek idén díjat nyertek.

Februárban Tolcsvay László, márciusban a 30 éves fennállását ünneplő Tátrai Band, áprilisban Péter Szabó Szilvia és a NOXTALGIA Unplugged, májusban pedig Halász Judit, majd Balázs Fecó koncertjét láthatja és hallhatja a közönség.

Kiemelte, hogy március 11-én és 12-én mutatják be a Művelődési és Sportház színpadán a Hair című musicalt Likó Marcell és Marton Lívia új dalszöveg-fordításával.

Horváth Zoltán szólt arról is, hogy februárban Csernus Imre; márciusban Bagdy Emőke; áprilisban a "bükki füvesember", Szabó György; májusban Almási Kitti előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

Felsorolása szerint márciusban a Savaria Szimfonikus Zenekarral közösen bemutatják Verdi Rigoletto című operáját, áprilisban egy nagyszabású operettgálát szerveznek, de még ugyanebben a hónapban látható lesz az MSH színpadán a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadás is.

A AGORA idén is bekapcsolódik majd május 2-án a tánc világnapjának megünneplésébe, júniusban pedig a Művelődési és Sportház ismét otthont ad a Savaria Nemzetközi Táncversenynek.

Az igazgató végül megjegyezte: az AGORA Kulturális Központ a tavaszi időszakban is szinte minden nap kínál programokat a látogatóknak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!