TV műsor

Törőcsik Mari halála - A színművészre emlékeztek a Nemzeti Színháznál

Kultúra, 2021.04.16

A péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Marira emlékeztek péntek délután a Nemzeti Színháznál.

Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt A Nemzeti Színház bejáratánál lévő emlékhelyen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere; Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár; Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója és a teátrum társulatának tagjai egy-egy szál sárga rózsát helyeztek el Törőcsik Mari portréja előtt. Törőcsik Mari kedvence a sárga rózsa volt.

A színművész tisztelői az emlékhelyen pénteken 21 óráig, a továbbiakban pedig a hét minden napján 10 és 21 óra között helyezhetik el virágaikat.

A színháznál emlékezők a hangszóróból többek között Pilinszky János verseit és a János vitéz részleteit hallhatják felvételről Törőcsik Mari előadásában.

A Nemzeti Színház arra kéri a tiszteletüket tevőket, hogy az emlékhelyet, a Nemzeti Színház Hajóorrát a Soroksári út felől kijelölt útvonalon közelítsék meg. A járványhelyzetre való tekintettel azt kérik, fokozottan ügyeljenek a megfelelő távolságtartásra. Ha lerótták kegyeletüket, a tömeg elkerülése érdekében a Duna felőli oldalon, a Nemzeti Színház parkolójának irányába lehet távozni.

A színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál. Törőcsik Marit a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti, kérésére a temetést szűk családi körben tartják majd.

(FOTÓ)
(MTI)

Címkék

Törőcsik Mari Nemzeti Színház

Galériánk

Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt Törőcsik Mari halála - Megemlékezés a Nemzeti Színház előtt
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!