Tudományos Tanácsadó Testületet hozott létre a Magyar Nemzeti Múzeum

Kultúra, 2021.12.16

Tizenegy taggal alakult meg csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Tudományos Tanácsadó Testülete, melynek elnöki tisztségét Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tölti be.

A Nemzeti Múzeumnak nemcsak gyűjteménye bemutatását és gyarapítását kell felvállalnia, hanem az ország egyik legfontosabb tudományos intézményeként a magyar történeti emlékezettel kapcsolatos tudományos munkát is el kell végeznie - mondta el az MTI-nek csütörtökön a múzeum főigazgatója.

L. Simon László hangsúlyozta: az MNM jelenleg is nagyon képzett tudományos szakembergárdával rendelkezik, de olyan feladatok állnak az intézmény előtt, hogy érdemes ezekhez egy tudományos tanácsadó testület közreműködését is igénybe venni.

A legfontosabb feladat a múzeum állandó kiállításának megújítása, ennek forgatókönyvével úgy szeretnénk elkészülni 2022 végére, hogy széles körű szakmai és tudományos konszenzus legyen mögötte - emelte ki.

A csütörtöki alakuló ülésen a testület elnökének Freund Tamást, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét választották meg, míg a társelnöki feladatokat Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke látja el.

A testület további tagjai Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora; Erős István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora; Fejérdy Tamás, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság tiszteletbeli elnöke; Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora; Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora; Stumpf István, a Tokaj-Hegyalja Egyetem kuratóriumi elnöke; Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója; Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora; valamint Ujváry Gábor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár intézetvezetője.

L. Simon László elmondása szerint a testületben részben olyan egyetemek rektorai foglalnak helyet, amelyekkel az MNM stratégiai együttműködést alakított ki: nemrég született például oktatási szerződés az ELTÉ-vel, közös restaurátorképzés zajlik a Képzőművészeti Egyetemmel, de együtt akarnak működni a muzeológusokat is képező Debreceni Egyetemmel vagy a nemrég megalakult Tokaj-Hegyalja Egyetemmel is.

A főigazgató emlékeztetett arra, hogy a testület tagjai tekintélyes tudományos és közéleti legitimációval rendelkeznek, valamint olyan művészeti területeken is aktívak, amelyek a Nemzeti Múzeum gyűjteményeihez és kutatásaihoz igazíthatók. Az általuk vezetett intézmények földrajzi értelemben is sokszínűséget mutatnak és tekintettel vannak az MNM számos filiáléjának elhelyezkedésére vagy a tervezett intézményegységek helyére.

Mint hozzátette, a Tudományos Tanácsadó Testületet a hazai múzeumi intézményrendszer átalakításáról készítendő szakmai anyag kidolgozásába is szeretnék bevonni. A tagok emellett javaslatokat fogalmaznak meg az intézményi stratégiával, a kiállítási politikával kapcsolatban, a történelmi emlékezethez kapcsolódó feladatokra vonatkozóan, valamint az oktatási és tudományos programokat illetően is.

A Tudományos Tanácsadó Testület negyedévente fog ülésezni, de bizonyos témákban akár személyes jelenlét nélkül is kikérik majd a tanács tagjainak véleményét - mondta el L. Simon László.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!