UDVart fesztivált rendeznek Füleken

Kultúra, 2019.07.03

Koncertek, kreatív programok, beszélgetések, előadások és filmvetítések várják az érdeklődőket az idei UDVart fesztiválon csütörtöktől szombatig a szlovákiai Füleken; a magyaron kívül szlovák, cseh, roma, szír és okcitán származású vendége is lesz a háromnapos összművészeti rendezvénynek - tájékoztatta az MTI-t a Városi Művelődési Központ igazgatója szerdán.

A Városi Honismereti Múzeum udvarán zenei programok, valamint irodalommal és kultúrával kapcsolatos beszélgetések váltják egymást - mondta Illés Kósik Andrea.

Az esti koncerteken hazai és nemzetközi előadók is színpadra lépnek, a magyarországi Parno Graszt, valamint Ferenczi György és az Első Pesti Rackák mellett a cseh Frajara Putika és a szlovák Peter Lipa Band zenél a fesztivál közönségének.

Nem marad el a slam poetry sem, ezúttal Pion István, Simon Márton és Laboda Róbert adják egymásnak a mikrofont. Simon Márton költőként is bemutatkozik, Rókák esküvője című kötetéről Laboda Róbert beszélget a szerzővel.

Kovács Attila iszlamológust a füleki Ahmad Ali társaságában Vasik János faggatja a Közel-Kelet világáról. Szabó István és Ján Fiala gitár-vibrafon duója a zenekedvelőknek kínál csemegét, csakúgy, mint Kardos Horváth János, a Kaukázus zenekar énekesének akusztikus koncertje, vagy az okcitán zenész, a franciaországi Miquéu Montanaro világzenei produkciója.

Ismét lesz esti mozi, a Ciara című alkotást vetítik le. A film forgatókönyvírója, a losonci származású Peter Balko is ellátogat a fesztiválra.

Első ízben jelenik meg az UDVart programjában színházi előadás: a Kumst című produkció. Újdonság lesz az operabeavató is, melynek témája Mozart-duettek a szerelemről. Dinyés Dániel a zongora mellől könnyed humorral mesél az operákról, a duetteket Kolonits Klára és Erdős Attila adja elő.

A FOLT Művészeti Műhelynek is köszönhetően újra lesznek workshopok, alkotóműhelyek és filmsarok, a színházi előadás a VI. Nemzetközi Színházi Fesztivál, az irodalmi programok a LiteraTúra projekt keretében valósulnak meg. A programot kiállítások, előadások, esti fényfestés, mászófal, csocsó, könyv- és társasjátéksátor gazdagítja, de lesznek gyerekprogramok is. Működik majd a chill sátor a lazulni vágyóknak, az ínyencek pedig kézműves sörökkel olthatják szomjukat.

A rendezvény szervezője a Füleki Városi Művelődési Központ, társszervezője a Füleki Vármúzeum. Az UDVart 2019, azon belül a FOLT Művészeti Műhely, a VI. Nemzetközi Színházi Fesztivál és a LiteraTúra VI. programjai a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg. A Zenés évszakok című alprogram támogatója a Művészeti Alap.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!