Új albummal jelentkezik a Hungarian FolkEmbassy & Barátai

Kultúra, 2020.03.23

Új albummal jelentkezik a Hungarian FolkEmbassy & Barátai, a magyar-lengyel barátság napján, hétfőn debütáló hanglemez a Lajkó Félix & Vołosi, a Szent Efrém Férfikar, valamint a Fekete-Kovács Kornél - Kuba Stankiewicz Duó által fémjelzett Felczak-lemezek sorozat negyedik darabja - közölte a Fonó Budai Zeneház az MTI-vel.

A Junior Prima díjas hegedűs, Rosonczy-Kovács Mihály által vezetett, a magyar népzenét és kultúrát a világ négy kontinensén képviselő Hungarian FolkEmbassy zenei együttműködéseinek lenyomata az együttes harmadik lemeze - olvasható a közleményben.

Mint írják, a hanglemezen szerepel az Európa-szerte ismert zenészekből álló Musica Profana régizenei együttes Andrejszki Judit vezetésével, állandó és ebből az alkalomból meghívott vendégek, a magyar és a lengyel népzene kiemelkedő képviselői, valamint egy-egy magyar és lengyel színművész, többek között Bognár Szilvia, Kubinyi Júlia, Navratil Andrea, Andrzej Mastelarz, Jacek Hałas, Juhász Zoltán, Nyitrai Tamás és Zrinyi Gál Vince.

A közlemény megemlíti, hogy a Felczak-lemezek a zenén keresztül mutatják be a lengyel és magyar nép barátságát, amely a történelmi múltban gyökerező érzelmekből, gondolkodásmódból és a közös értékrendből táplálkozik.

A felvételek 2019-ben Budapesten és Varsóban készültek. A dalszövegek és fordításaik megtalálhatók a Hungarian FolkEmbassy és a Philidor Intézet honlapjain.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!