Újabb öt évig Lenkefi Zoltán vezetheti a Békéscsabai Napsugár Bábszínházat

Kultúra, 2022.05.26

Újabb öt évig Lenkefi Zoltán vezetheti a Békéscsabai Napsugár Bábszínházat - határozott egyhangúlag a megyei jogú város közgyűlése csütörtökön.

Kinevezése 2027 októberéig tart, az intézményvezetői pályázatra egyedüliként jelentkezett.

Pályázatában Lenkefi Zoltán - aki 2005 óta vezeti a viharsarki bábszínházat - legfontosabb feladatának a teátrum új helyre, a felújított Beliczey-kúriába való költöztetését nevezte, amely várhatóan idén év végén megtörténik.

Azzal az intézmény a jelenlegi, mintegy 500 négyzetméterről 1700 négyzetméteres, három játszóhellyel rendelkező épületbe kerül. Az átadóra egy fesztiválsorozattal és egy nagyszabású saját szuperprodukcióval készülnek - írja pályázatában.

Az új bábszínházat közösségi térként szeretné használni, ahol dramatikus játszóházak, koncertek és szabadtéri előadások mellett bábos képzéseket, bábos- és bábkészítő szakkört is tartanának.

Beavató színházi előadásokkal hangsúlyozottan meg kívánják szólítani a középiskolás korosztályt és a felnőtteket.

A Nemzeti Kastélyprogram Kft.-vel közösen egy gyermekfoglalkoztató élménykiállítás megvalósításába is belekezdenek, amelyen az Ursziny-Beliczey-kúria történetét mutatnák be "bábos szűrőn" (hologramos és interaktív eszközökkel, mechanikus bábokkal) keresztül.

A kulturális tárcával közösen gondolkoznak egy kiállításon, amely Lenkefi Konrád színházalapítót, valamint a szocializmus bábszínjátszását mutatná be.

Folytatják a Nemzeti Művelődési Intézettel létrehozott mentorprogramot, amellyel amatőr bábjátszó csoportokat segítenek.

Az új színház a békéscsabai Munkácsy Negyed egyik kiemelt intézménye lesz. Erről Lenkefi Zoltán azt írja: "Több olyan bábszínházi rekvizitumunk is van, amely a Munkácsy művein inspirálódott előadásunkban, a Firkamesében látható volt, ezeket a tárgyakat, bábokat az épület dekorációjának részeként felhasználjuk majd."

Azt azonban hangsúlyozza pályázatában, hogy az új épületben a jelenlegi 20 munkavállaló mellett még legalább 8 emberre, valamint a költségvetés minimum 40 millió forinttal történő megemelésére lesz szükség.

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház az ország tizenharmadikként megalakult hivatalos bábszínháza. Évente 4-6 bemutatót tartanak, a Lázár Ervin Programmal együtt mintegy 18 ezer nézőt szolgálnak ki. Előadásaik száma 140-230 között mozog, egy részüket külső helyszínen tartanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!