Ukrán előadások is helyet kaptak a Színházi Olimpia programjában

Kultúra, 2023.03.22

Ukrán előadások is helyet kaptak a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia programjában. Az április 1-jén kezdődő három hónapos eseményen, amelyen 58 ország mintegy 400 társulata vesz részt, Juliette Binoche Oscar-díjas színésznő is fellép.

A különleges előadások, színházi, tánc-, báb-, gyermek- és ifjúsági fesztiválok, amatőr- és diákszínjátszó találkozók, kiállítások és szakmai programok szerte az országban zajlanak - áll a szervezők MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Mint írják, a húsvéttól Szent Iván éjjeléig tartó eseménysorozatra 58 országból érkeznek társulatok és közreműködők a hazai színházak meghívására. Láthatók előadások Olaszországból, Németországból, Svájcból és Angliából is, valamint műsorra tűzik dél-afrikai köztársasági, kínai, japán és mexikói társulatok produkcióit is.

A programsorozat 400 társulat összesen 750 előadását öleli fel Budapest mellett mintegy 70 hazai helyszínen. A Színházi Olimpiához több mint 20 fesztivál is csatlakozott, többek között az idén jubiláló VéNégy Fesztivál, a Győri Nemzeti Színház Duna Fesztiválja, a Karinthy Színház Mesemondó Fesztiválja és a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színház szervezésében, amely az olimpia központi eseménye lesz.

A július 1-jéig tartó fesztiválra 7500 fellépő érkezik a világ minden tájáról.

A közleményben kiemelik, hogy június 7-én Fény-anyag címmel különleges olvasásperformansz lesz látható az Oscar- és BAFTA-díjas Juliette Binoche részvételével a Nemzeti Színházban. A francia művész produkciója egy előadás főpróbája, amely Az angyal válaszol című könyv nyomán született.

A produkció ismertetője szerint 1943-44 fordulóján, a világháború embertelenségében négy, igazságra éhes fiatal művész beszélgetni kezd, kérdéseket tesz fel egymásnak, amelyekre váratlan választ, tizenhét hónapon át tartó tanítást kapnak. A társaság egyetlen túlélője Mallász Gitta, aki lejegyzi ezeket a beszélgetéseket - így született meg Az angyal válaszol című kötet, amely immár 25 nyelven olvasható.

Az esten Wajdi Mouawad színész-rendező és Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház művésze is részt vesz.

Mint a közleményben kiemelik, a kijevi Ivan Franko Ukrán Nemzeti Dráma Színház a háború ellenére két előadással érkezik a IX. MITEM-re. "A háborús helyzetre tekintettel a két vendégjáték messze túlmutat önmagán, és a kultúra erejét hivatott bizonyítani" - fogalmaznak a szervezők.

Dmitro Bogomazov rendezésében Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című műve május 12-én látható a Nemzeti Színház nagyszínpadán, míg május 14-én Albert Camus Caliguláját mutatják be a színház Gobbi Hilda Színpadán, az előadás rendezője Ivan Urivszkij. Mindkét művész generációjának kiemelkedő alkotója.

Ivan Urivszkijjel a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia záróelőadásának rendezőjeként is megismerkedhet a közönség: a Szentivánéji álom a Nemzeti Színház társulatának közreműködésével a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látható június 24-én.

A Színházi Olimpia részletes programja és friss információk a www.szinhaz.org oldalon találhatók meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!