Változatos programokkal várják a vendégeket Mórahalmon

Kultúra, 2021.05.05

Változatos programokkal várják a vendégeket a tavasz végén és nyáron Mórahalmon, a homokhátsági kisvárosban a járvány okozta kényszerű bezártságot arra használták fel, hogy a legtöbb szolgáltatást megújítsák - közölte a település polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) elmondta, igyekeztek olyan programkínálatot összeállítani, amelyben minden korosztály megtalálja a számára vonzó kikapcsolódási lehetőséget. A megváltozott igényekre reagálva több szabadtéri rendezvény és kirándulás várja a látogatókat, és számos szolgáltatásra online is meg lehet vásárolni a belépőt.

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő valamennyi medencéjét és szaunáját üzembe helyezték. Az elmúlt hónapokban egy hatalmas sófallal tették még különlegesebbé a csendes wellness részleget, amelyet 300 négyzetméterrel bővítettek is, így már az ország egyik legnagyobb szaunaegyüttese várja a kikapcsolódni vágyókat - tudatta a polgármester.

Megújult a Kárpát-medence műemlékeit maketteken bemutató Ezer év parkja is, ahol különféle pedagógiai programok fogadják a látogatókat. A parkot az egészségügyi dolgozók és családtagjaik ingyen látogathatják. Május 23-án, pünkösdvasárnap a vajdasági Fokos Zenekar muzsikál itt, a koncert a Kárpát-medence sokszínű magyar népzenéjének bemutató Dallamok határok nélkül című programsorozat része.

A Kolo Szerb Kulturális Központ is újra fogad látogatókat, az első koncertet május 27-én Dés László adja, majd ősszel Kamarás Iván és Illényi Katica is színpadra lép Mórahalmon.

Hetedik évadára készül idén a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház, amely megújult színpaddal, hang- és fénytechnikával, valamint lelátórendszerrel fogadja a közönséget.

Az évad június 12-én a nagyváradi Szigligeti Színház vendégjátékával, a Valahol Európában című musicallal indul, ezt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása követi, Zsuráfszky Zoltán rendezésében és koreográfiájával a legendás történelmi kalandfilmsorozat ihlette A Tenkes kapitánya című táncjáték kerül műsorra.

Georges Feydeau zenés vígjátékával, az Osztrigás Micivel érkezik Mórahalomra a Szabadkai Népszínház társulata, majd a Budapest Bár, néhány nappal később pedig Zorán koncertezik a kisvárosban.

Két estén is látható június végén a minden idők egyik legkitűnőbb lángelméjének tartott Nikola Tesla életét bemutató, Végtelen energia című musical. A cirkusz, a kortárs tánc és az akrobatika elemeit ötvözi a Recirquel My Land című újcirkusz előadása, amelyet június utolsó napján mutatnak be.

2015 óta rendkívül népszerűek Mórahalmon a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színházzal együttműködve életre hívott produkciók. Július közepén ezek közül elsőként a betörhetetlen vadló vadnyugati történetét elmesélő Szilaj című családi musicalt láthatja a közönség. Az elmúlt évek sikerei mellett premierként látható a Szent László életéről szóló rockopera és egy másik családi musical, az Aladdin is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!