Vasárnap tartja évadnyitó hangversenyét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Kultúra, 2022.09.20

Hagyományosan egy nappal Bartók Béla halálának évfordulója előtt, szeptember 25-én tartja évadnyitó hangversenyét a Müpában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, ebben az évben Banda Ádám hegedűművész és Dohnányi Oliver karmester közreműködésével.

A zenekar keddi közleménye szerint az idei koncerten három magyar zenemű is hallható, közülük egy felfedezésre méltó ritkaság, de az is fontos, hogy az est a 20. század egy nemzetközi klasszikusával fejeződik be.

Mint kiemelték, Banda Ádám a fiatal hazai hegedűsnemzedék kiemelkedő tehetségű tagja. A koncertet, amelyen Dohnányi-mű is felcsendül, a Jekatyerinburgi Opera főzeneigazgatója, Dohnányi Oliver vezényli, akinek ükapja Dohnányi Ernő nagyapjának testvére volt.

A programot ismertetve a közlemény emlékeztet arra, hogy szuggesztív-dinamikus Ünnepi nyitányát Erkel Ferenc 1887-ben, a Nemzeti Színház megnyitásának fél évszázados jubileumára írta. Bartók Hegedűversenye 1937/38-ban keletkezett, a legendás Magyar Vonósnégyes primáriusa, Székely Zoltán kérése nyomán.

Dohnányi Ernő Amerikai rapszódiája a zeneszerző emigrációs éveiben, az Ohiói Egyetemtől 1952-ben kapott felkérésnek eleget téve íródott. A Magyarországon máig alig ismert kompozíció amerikai folklórdallamokat dolgoz fel, köztük a Wayfaring Stranger (Vándorló idegen) címűt, amely utalásként is értelmezhető a hazájától távol élő komponista honvágyára.

A második részben megszólaló Stravinsky-mű, a Tűzmadár című balett briliáns hangszerelésű szvitváltozata sem idegen a magyar zenétől, hiszen Bartókra is hatott, aki a mű egyik dallamát II. zongoraversenyében idézi - áll a Nemzeti Filharmonikusok közleményében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!