Vasárnap tartják a Nagy Táncválasztó workshopot

Kultúra, 2021.06.10

Vasárnap rendezik meg Budapesten a Magyar Táncművészeti Egyetemen a Nagy Táncválasztó workshopot, amelyen idén is több különböző táncműfajjal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Az idei eseményre kicsiket és nagyokat, fiatalokat és felnőtteket, amatőröket és profikat egyaránt várnak a szervezők - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Mint írják, a látogatók a tánc különböző technikáit kiváló mesterek irányítása mellett ismerhetik meg írják. A gimnasztika, néptánc, balett, modern tánc, különféle társas- és divattáncok kipróbálására 30-30 percben lesz lehetőség.

A háziszínpadon változatos bemutató órákat tartanak, de egy többgenerációs táncoscsalád is bemutatkozik: Brieber János Harangozó-díjas néptáncművész és családtagjai, köztük Topolánszky Tamás, Oláh Zoltán és Brieber Éva.

A kísérő programok között lesz kedvcsináló előadás, több színpadi program, talkshow táncos vendégekkel, valamint tánckellékek, emléktárgyak vására is várja az érdeklődőket.

Az esemény ingyenes, de a táncórákon való részvétel regisztrációhoz kötött.

A járványveszély miatt az egyetem területére az esemény ideje alatt csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni. A 18 éven aluliak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kísérővel érkezhetnek.

A Táncpedagógusok Országos Szövetsége és a Magyar Táncművészeti Egyetem 2019-ben a tánc világnapja (április 29.) alkalmából hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az első Nagy Táncválasztó workshopot.

A Válaszd a táncot! Válassz egy táncot! szlogennel meghirdetett program célja a táncműfajok megismertetésén túl, hogy széles körben népszerűsítse a mozgást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!