Vezeklésre szólította fel az Orwell Állatfarm című könyvét elutasító kiadót az alapító unokája

Kultúra, 2019.08.23

Vezeklésre szólította fel a George Orwell Állatfarm című regényét elutasító híres kiadót az alapító unokája, aki szerint erre a regény megjelentetésével, jövőre nyílna megfelelő lehetőség, amikor lejár a világhírű brit író műveinek szerzői joga.

A Faber & Faber alapítójának unokája, Toby Faber, a kiadó egykori ügyvezető igazgatója szerint a művet együtt kellene kiadni az 1944-ben kelt elutasító levéllel, amelyet egyébiránt TS Eliot fogalmazott meg.

A későbbi Nobel-díjas író azt írta Orwellnek, hogy bár az Állatfarm "ügyesen szőtt mese", kedvezőtlen lenne megjelentetni, mert bírálja a Szovjetuniót, a britek szövetségesét a második világháborúban.

"Nem vagyunk meggyőződve arról, hogy ez a megfelelő szemszög, amelyből kritizálni kell a jelenlegi politikai helyzetet" - írta TS Eliot. Egyúttal elismerte, hogy ezzel elveszíti a lehetőséget Orwell későbbi műveinek kiadására. Ezek között volt az 1984 is, amely több tízmillió példányban kelt el.

Toby Faber a The Times című lap pénteki tudósítása szerint ezt nevezte a legfájóbbnak. Mint mondta, ha van két könyv, amelyet ügyvezető igazgatóként a leltárban szeretett volna látni, az Állatfarm és az 1984 lenne az. Gyakorlati szempontokat említve hozzátette, hogy mindkét könyv vizsgatétel a középiskolákban, évente százezer darabot adnak el belőlük.

Nagy-Britanniában az író halála után 70 évvel járnak le a szerzői jogok. George Orwell 46 éves korában, 1950. január 21-én hunyt el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!