Závogyán Magdolna: befektetésként gondolunk a kultúra finanszírozására

Kultúra, 2023.08.25

A kulturális kormányzat nem támogatásként, hanem befektetésként gondol a kultúra finanszírozására - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára pénteken Kaposváron, a Színház, kultúra, innováció a válságok korában című szakmai konferencián.

Závogyán Magdolna kiemelte, hogy világszerte komoly kihívások érintik a kulturális területet. Magyarországon a 2024-es költségvetésben 400 milliárd forint lesz a "mínusz" a kulturális területen - ismertette, hozzátéve: Csák János miniszterrel azon dolgoznak, hogy az ágazatban ne a "fűnyíróelv" érvényesüljön.

A kulturális szektor a pandémia idején is jó szakmai válaszokat tudott adni, ezért a kormányzat most is számít a szakma javaslataira - jegyezte meg.

A kulturális támogatásokról szólva kiemelte: a kultúra tekintetében nem elég azt nézni, hogy az adott program mennyi pénzt termel, hanem figyelemmel kell lenni az elért intellektuális és a társadalmi hatásra is.

Meg kell határozni, hogy mi az állam szerepe a kultúrában: mi az, ami szükséges, de elégséges. A túl nagy beavatkozás sem jó, de az alapellátásnak sem szabad sérülnie - szögezte le Závogyán Magdolna.

Hozzátette, a másik téma, amelyet Csák János a "zászlajára tűzött", a mecenatúra megjelenése a kultúrában. Központi kérdés, hogy a mecenatúrát hogyan lehet visszahozni - közölte.

Az államtitkár kitért arra: a közgyűjtemények és a közművelődés egy rendszerben tevékenykedik, az előadóművészeti törvény azonban teljesen más logika szerint működik.

A kulturális kormányzat elkötelezett abban, hogy a jövőben egységes logika mentén, "együtt mozogjon" a teljes kulturális ágazat - fogalmazott Závogyán Magdolna.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója köszöntőjében feltette a kérdést: a színházak meg tudják-e tartani pozíciójukat egy gyökeresen átalakuló világban, amelyben egymást érik gazdasági válságok és látszólag sokkal fontosabb témákra kell költeni.

Azt mondta, a pandémia után nagyrészt visszatért a magyar közönség a színházakba, más országokban nincs ez így mindenütt.

"A magyar néző nagyon szereti a színházát, a világ egyik legszínházbajáróbb embere" - fogalmazott.

Hozzátette: a nézők azt jelzik, hogy a színházak fontosak, a polgári élet szerves részei. Ezért kell most összefogni, hogy az a kincs, amit a magyar színházi struktúra jelent, megmaradjon - közölte Vidnyánszky Attila.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!