Önkormányzat 2019 - Megválasztották a Zala Megyei Közgyűlés vezetőit

Önkormányzati választás, 2019.10.25

Az eddigi elnököt, a Fidesz-KDNP színeiben újból mandátumhoz jutó Pál Attilát választották pénteken a Zala Megyei Közgyűlés elnökévé.

A közgyűlés tagjai esküt tettek és átvették megbízólevelüket. Pál Attilát - egyetlen jelöltként - egyhangúlag választották meg ismét a testület elnökének.

A kormánypártok javaslata alapján az eddigi kettő helyett három alelnöke lett a zalai közgyűlésnek, bár a Jobbik kétfős frakciója ezt nem támogatta azzal az indokkal, hogy a megyei önkormányzat szerepe "kiüresített", nincs annyi feladata.

A közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöknek választotta meg Bene Csabát (Fidesz-KDNP), aki az elmúlt öt évben is betöltötte ezt a posztot. A korábbi ciklushoz hasonlóan főállású alelnökként tevékenykedik Pácsonyi Imre (Fidesz-KDNP), és szintén főállásúként tölti be ezt a tisztséget az újonnan a testületbe került Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP), aki mostanáig Keszthely polgármestereként dolgozott.

Új feladatkörként európai uniós és hazai pályázati forrásokból megvalósuló fejlesztésekért felelős tanácsnoki posztot is létrehozott a zalai közgyűlés. Ezt a tisztet Pálinkás Róbert, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője tölti be.

A 15 tagú zalai közgyűlésben az eddigi 9 helyett 11 képviselője van a Fidesz-KDNP-koalíciónak, közülük öten újak a testületben. A Jobbik a korábbi négy helyett két képviselőt delegálhatott, egyikük korábban is tagja volt az önkormányzatnak.

Továbbra is egy képviselője van a DK-nak, először delegálhatott képviselőt a Momentum, az MSZP ugyanakkor nem jutott be a Zala Megyei Közgyűlésbe.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!