Önkormányzat 2019 - Megváltoztatta a fehérvárcsurgói polgármester-választás eredményét a Győri Ítélőtábla

Önkormányzati választás, 2019.10.25

Megváltoztatta a fehérvárcsurgói polgármester-választás eredményét a Győri Ítélőtábla, Schmidtné Cser Viktória (Fidesz-KDNP) helyett Temesvári Krisztián (független) a megválasztott településvezető - közölte a bíróság pénteken az MTI-vel.

Ferenczy Tamás, az ítélőtábla szóvivője az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a Fejér megyei település helyi választási bizottságának határozata szerint az október 13-ai önkormányzati választáson Schmidtné Cser Viktóriát választották meg polgármesternek, Temesvári Krisztián azonban fellebbezést nyújtott be a határozat ellen, és a szavazatok újraszámlálását kérte.

A független jelölt arra hivatkozott, hogy az érvénytelen szavazólapok hátoldalára az érvénytelenség okát nem vezették rá, a szavazatszámláló bizottság tagjai azt nem írták alá, ezzel pedig megsértették a választási törvényt, és így a szavazatok manipulálása is lehetségessé vált. Hivatkozott továbbá arra is, hogy a számlálás mindkét szavazókörben metodikai hibákkal történt, az egyik szavazókörben a bizottság a polgármesteri szavazólapokat "ad hoc" jelleggel külön kisebb csoportokra bontotta, a kisebb csoportban lévő szavazólapon a szavazatokat mindig ugyanaz az ember számolta, majd ezeket a részeredményeket összesítették. A polgármesteri szavazólapokat csak ezután helyezték egy csoportba, ám azokat már nem számolták meg újra.

A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság október 18-án a helyi választási bizottság határozatát helybenhagyta azzal az indokkal, hogy a választási eredmény elleni jogorvoslati kérelemben a törvénysértés pontos megjelölése mellett a bizonyítékokat is úgy kell megjelölni, hogy azok alapján legalább valószínűsíteni lehessen, hogy az eredmény megállapításánál jogsértések történtek. A kérelem azonban ezeknek a feltételeknek - véleményük szerint - nem felelt meg.

Hangsúlyozták azt is, hogy csupán a gyanú felvetése a jogsértés megállapítására nem alkalmas, miként nem releváns az a kellően valószínűsített jogsértés sem, amely nem alapvetően jelentős, vagy nem befolyásolja az eredményt. A szavazatok újraszámlálását pedig önmagában a kis szavazatkülönbség nem indokolja - tették hozzá.

A területi választási bizottság határozata ellen Temesvári Krisztián bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, az ítélőtábla pedig kedden megváltoztatta a területi választási bizottság határozatát, és megállapította, hogy Fehérvárcsurgó megválasztott polgármestere Temesvári Krisztián - 477 szavazattal - megelőzte Schmidtné Cser Viktóriát, aki 445 szavazatot kapott.

Az ítélőtábla szerint a kérelmező megfelelően valószínűsítette, hogy a szavazatszámlálás során olyan eljárási jogszabálysértések történhettek, amelyek a polgármester-választás eredményét befolyásolhatták. A szavazatokat újraszámolták, amelynek eredményeként a Schmidtné Cser Viktória polgármesterjelöltre leadott és összekötegelt 246 szavazat között a bíróság 17 érvényes, Temesvári Krisztiánra leadott szavazatot talált.

Az ítélőtábla határozatával szemben rendes jogorvoslatnak nincs helye.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!