Ukrajnai háború - Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának delegációja Budapesten tárgyalt

Orosz-ukrán háború, 2022.05.04

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának küldöttségével, valamint a Terre des Hommes elnevezésű svájci, gyermekjogokkal és gyermekvédelemmel foglalkozó nemzetközi civil szervezet vezetőjével, Barbara Hintermann főigazgatóval tárgyalt a Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes által vezetett fővárosi delegáció szerdán - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-t.

A közlemény szerint délelőtt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) delegációját fogadták a városházán. Azt írták, hogy "az UNHCR munkatársai az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt kitört háború indulásakor az első nemzetközi szervezetek között jelentkeztek együttműködésre".

"Tájékoztatásuk alapján Magyarországon nagyjából 100-140 ezer ukrán menekült tartózkodik jelenleg, többségük Budapesten, de róluk nagyon kevés megerősített információt kapunk hivatalos csatornákon" - közölték.

A UNHCR folyamatosan ellenőrzi a főváros által biztosított szálláshelyeket, amelyek jó minősítést kaptak, később pedig közösen fejleszteni fogják ezeket - áll az írásos összegzésben.

Úgy fogalmaztak: "azon fogunk dolgozni, hogy közösen létrehozzunk egy olyan intézményt a menekültek számára, ahol a jelenleginél is szélesebb körű szolgáltatást tudunk biztosítani".

A hivatal beszámolt arról is, hogy délután Barbara Hintermann és kísérője, Dorina Ardeleanu részvételével tartottak egyeztetést, amelynek eredményeképpen a fővárosi önkormányzat és a Terre des Hommes között szoros és eredményes együttműködés alakult ki több területen is.

Ennek részleteiről azt közölték, hogy a Terre des Hommes már két, a magyar főváros által fenntartott szálláshelyen biztosít pszichológiai támogatást és beilleszkedést támogató segítséget Ukrajnából menekülő családok számára, a továbbiakban pedig szándékuk, hogy minden budapesti szálláshelyen ott legyenek.

Kitértek arra is, hogy a svájci szervezet aktívan részt vesz a fővárosi önkormányzat munkájában, amelynek célja, hogy biztonságosabbá tegyék a sportot a gyerekek számára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!