Ukrajnai háború - Horváth József szakértő szerint közelebb került egy kiszélesedő háború lehetősége

Orosz-ukrán háború, 2024.04.23

Ha Lengyelországba atomtöltet hordozására alkalmas eszközöket telepítenek, az lengyel részről elrettentő erő is lehet, orosz szempontból pedig célponttá teheti Lengyelországot - mondta az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Horváth József szerint "egyik fél magyarázata sem jó; ezzel a térségünk vált veszélyesebbé".

A háború kiszélesedésének veszélyére vonatkozó felvetésre a szakértő azt mondta: "legalábbis a lehetősége közelebb került".

Hozzátette: az amerikai és az orosz fél eddig "bizonyos mértéktartásról" tett tanúbizonyságot, és a két fél között a klasszikus diplomáciai csatornákon túl azért folyamatos a kapcsolattartás, a párbeszéd, ami kikerülhetővé teszi az eszkalációs spirált.

Az amerikai katonák Ukrajnába érkezésével kapcsolatban Horváth József azt mondta, ezzel kivédhető az a vád, hogy az Egyesült Államok úgy ad fegyvert Ukrajnának, hogy azok sorsát nem ellenőrzi; ez a mostani bejelentés is inkább erről szól.

"Ez a 10-20 amerikai katona nem fogja érdemben befolyásolni a helyzetet" - jegyezte meg a szakértő, ugyanakkor úgy véli, hogy az Európai Unió sem gazdaságilag, sem katonailag nincs felkészülve: egy szárazföldi támadás esetén 1, maximum 3 hétig tudnának ellenállni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!