Ukrajnai háború - Minden eddiginél nagyobb katonai segélyt nyújt a brit kormány Ukrajnának

Orosz-ukrán háború, 2024.04.23

Minden eddiginél nagyobb katonai segélyt nyújt a brit kormány Ukrajnának.

A Downing Street szóvivőjének keddi tájékoztatása szerint az 500 millió font (230 milliárd forint) értékű új segélyprogramot Rishi Sunak miniszterelnök jelenti be lengyelországi látogatásán.

A londoni kormányfői hivatal hangsúlyozta, hogy a mostani csomaggal együtt Nagy-Britannia a jelenlegi pénzügyi évben 3 milliárd font (1375 milliárd forint) katonai támogatásban részesíti Ukrajnát.

A brit kormány a háború kezdete óta csaknem 12 milliárd font (5500 milliárd forint) értékű katonai, humanitárius és gazdasági segítséget nyújtott Ukrajnának.

A Downing Street keddi tájékoztatása szerint az újabb szállítmányban egyebek mellett hatvan különböző könnyű katonai vízijármű, több mint 1600 csapásmérő és légvédelmi rakéta, Storm Shadow típusú, nagy hatótávolságú irányított precíziós rakéták, négyszáznál több szárazföldi katonai jármű és csaknem négymillió, kézifegyverekhez való lőszer szerepel majd.

A bejelentéshez fűzött nyilatkozatában Rishi Sunak brit miniszterelnök úgy fogalmazott: Ukrajna védelme egész Európa biztonsága szempontjából létfontosságú, mivel ha "Vlagyimir Putyin orosz elnöknek megengedik, hogy agressziója sikerrel járjon, akkor nem fog megállni a lengyel határnál".

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon közölte, hogy telefonbeszélgetést folytatott a brit miniszterelnökkel. Az államfő közlése szerint Sunak tájékoztatta őt arról, hogy Nagy-Britannia az eddigi legnagyobb, félmilliárd fontos védelmi támogatási csomagot különítette el Ukrajnának. Kiemelte, hogy mindenre, ami a listán szerepel, "igazán szüksége van Ukrajnának a csatatéren". "Hálás vagyok az Egyesült Királyságnak és személyesen a miniszterelnöknek, amiért ilyen erős támogatást tanúsítottak, valamint a védelmi együttműködés továbbfejlesztésére való hajlandóságukért, különös tekintettel a tengeri és a nagy hatótávolságú képességekre" - fogalmazott Zelenszkij. A beszélgetés során szó esett az orosz vagyonelkobzás hatékony modelljének megalkotásáról, valamint a közelgő svájci békecsúcsról és az Európai Politikai Közösség nagy-britanniai csúcstalálkozójáról is.

A londoni kormányfői hivatal keddi tájékoztatása szerint Sunak Varsóban találkozik Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel, akinek felajánlja, hogy a brit királyi légierő (RAF) egy századnyi Typhoon harci repülőgépe jövőre Lengyelországba települ és részt vesz a NATO légtérellenőrzési tevékenységében.

Sunak és Tusk kedden közösen tárgyal a lengyel fővárosban Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is az európai biztonsági kérdésekről és Ukrajna támogatásáról.

A brit miniszterelnök ezután Berlinbe utazik, ahol Olaf Scholz német kancellárral találkozik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!