Ukrajnai háború - OIF: naponta 250-300 menekülőt fogad a budapesti Harmat utcai ügyfélszolgálat

Orosz-ukrán háború, 2022.03.29

Naponta 250-300, az ukrajnai háború elől menekülő ember keresi fel az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) fővárosi, Harmat utcai ügyfélszolgálati irodáját, amelyet kizárólag menedékes kérelmezők ügyintézése céljából működtetnek - mondta az OIF budapesti és Pest megyei regionális igazgatóságának vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Rózsa Mónika közölte: az idegenrendészeti főigazgatóság a kezdetektől segíti és tájékoztatja a háború elől menekülőket, a X. kerületi, Harmat utcai ügyfélszolgálati irodát pedig március 11. óta kifejezetten a menedékes kérelmezőknek tartják fenn. Hétköznap, hétvégén és munkaszüneti napokon is reggel 8 órától várják őket, hosszított nyitvatartással.

Emelték az ügyfélszolgálati dolgozók létszámát is - mondta, hozzátéve, hogy emellett korszerű irodabusz, azaz egy mobil ügyfélszolgálat is segíti a munkájukat. Megjegyezte: korábban a pályaudvaron működtették az irodabuszt, amely jelenleg a Harmat utcában segíti az ügyintézést.

Szólt arról is, hogy mivel sok kisgyermekes család jelenik meg az ügyfélszolgálaton, gyereksarkot és pelenkázót alakítottak ki, az ügyfélszolgálat munkatársai pedig igyekeznek minél hamarabb végezni az adminisztrációval.

Rózsa Mónika hangsúlyozta: bár a Harmat utcai ügyfélszolgálatot kifejezetten a menedékes kérelmezőknek tartják fenn, ők bármelyik - így a XI. kerületi Budafoki úti vagy a XIII. kerületi Szegedi úti - ügyfélszolgálaton is intézhetik regisztrációjukat.

Hozzátette: vannak olyan, a háború elől menekülő ukrán állampolgárok, akik nem akarnak menedékesként Magyarországon élni, ők ideiglenes tartózkodásara jogosító igazolást kapnak.

Daragó Réka, az OIF sajtóosztályának vezetője elmondta, a főigazgatóság munkatársai a kezdetek óta segítik a határmenti gyűjtőpontokon, a pályaudvarokon, az ügyfélszolgálati irodákban a háború elől menekülők regisztrációját, tájékoztatását, koordinálását.

A háború kitörésétől kedd reggelig országosan 8574 menedékeskénti elismerés iránti kérelmet regisztráltak, ebből 3500-at az elmúlt egy héten nyújtottak be - ismertette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!