Ukrajnai háború - OPCW: a vegyi fegyverek használatával kapcsolatos orosz és ukrán vádak nem megalapozottak

Orosz-ukrán háború, 2024.05.07

Mind Oroszország, mind pedig Ukrajna vegyi fegyverek használatával kapcsolatos, egymást vádló állításokat jelentett, azonban a felek által eddig rendelkezésre bocsátott információk nem kellően megalapozottak - közölte szóvivője útján a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) kedden.

Közölték, noha a rendelkezésre álló orosz, illetve ukrán információk nem kellően megalapozottak, a helyzet rendkívül aggasztó a mérgező vegyi anyagok fegyverként való lehetséges újbóli megjelenése szempontjából.

Noha a világon bejelentett összes vegyifegyver-készlet megsemmisítését 2023 júliusáig sikerült elérni, ez nem jelenti azt, hogy a vegyi fegyverek már nem léteznek - hívták fel a figyelmet.

Emlékeztettek: a vegyifegyver-tilalmi egyezmény értelmében vegyifegyvernek minősül minden olyan mérgező vegyi anyag, amely mérgező tulajdonságai miatt ártalom vagy halál okozása céljából használható. Az egyezmény szerint a részes államoknak be kell jelenteniük minden birtokukban lévő, a vegyipar által előállított kettős felhasználású, azaz a polgári felhasználás mellett katonai célokat is lehetővé tevő mérgező vegyi anyagok birtoklását, ahogy kötelesek bejelenteni a tömegoszlatás céljából tartott mérgező vegyi anyagot is. Az egyezménnyel ellentétes, ha tömegoszlató szereket háborúban használnak, ezek az anyagok ugyanis vegyi fegyvernek minősülnek - húzták alá.

Közölték: az OPCW mind a 193 tagállama, így Oroszország és Ukrajna is kötelezettséget vállalt arra, hogy soha nem fejleszt, gyárt, szerez be, halmoz fel, szállít vagy használ vegyi fegyvereket. A vegyifegyver-tilalmi egyezmény részes államai egyetértenek abban, hogy a vegyifegyverek bármilyen használata elfogadhatatlan és sérti a nemzetközi közösség jogi normáit és a vonatkozó kötelezettségvállalásokat.

Az OPCW továbbra is figyelemmel kíséri az orosz-ukrajnai helyzetet, és felkészült intézkedések meghozatalára - tették hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!