Ukrajnai háború - Újabb település elfoglalását jelentette be az orosz védelmi minisztérium

Orosz-ukrán háború, 2024.02.22

Elfoglalták a donyecki régióban lévő Pobjeda települést az Ukrajnát támadó orosz erők az elmúlt nap folyamán, miközben mind Avgyijivkánál (oroszul: Avgyejevkánál), mind Donyecknél folytatták az előrenyomulást, három frontszakaszon pedig 15 ukrán támadást vertek vissza - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a legtöbb, szám szerint kilenc ukrán roham az avgyijivkai frontszakaszon hiúsult meg. Az ukrán fél a harci érintkezési vonal mentén csaknem 800 katonát veszített, akik közül a legtöbben, több mint 410-en a Donyeck körzetében vívott összecsapásokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.

Az orosz védelmi minisztérium napi összesítése a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett egy amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszerhez tartozó indítóállást és egy szállító- és töltőjárművet, négy harckocsit, öt gyalogsági harcjárművet, öt páncélozott harcjárművet, hat páncélozott szállítójárművet, egy amerikai M109-es Paladin és egy lengyel Krab önjáró, valamint két amerikai M777-es vontatott tarackot, egy földi célok elleni bevetésre átalakított Sz-200-as légvédelmi rakétát, HIMARS sorozatvetők nyolc rakétáját, egy JDAM irányított légibombát, valamint 95 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást. Herszon megyében FPV-drón talált el egy utasokat szállító autóbuszt, két nő megsebesült.

Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring)csütörtökön a szélsőséges és terrorista személyek listájára tette az évek óta Ukrajnában élő Jevgenyij Kiszeljov ellenzéki újságírót. A lépés nyomán a bankok befagyasztják pénzeszközeit és felfüggesztik a neki nyújtott szolgáltatásokat.

Az orosz RaHDIt hackercsoport csütörtökön közzétette az ukrán területi katonai sorozóhivatalok mintegy 2600 alkalmazottjának - köztük az orvosi bizottságok tagjainak - személyes adatait. A hackerek reményüket fejezték ki, hogy a megosztott információk megzavarják Kijev mozgósítási terveit, ezáltal segítve az orosz hadsereget.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!