Ukrajnai háború - Ukrajna támogatásának folytatását ígéri az új német védelmi miniszter

Orosz-ukrán háború, 2023.01.19

Az orosz támadás ellen védekező Ukrajna támogatásának és a német haderő (Bundeswehr) korszerűsítésének folytatását ígérte Boris Pistorius német védelmi miniszter csütörtökön Berlinben, a kinevezése és hivatali esküje utáni első nyilatkozatában.

A szociáldemokrata politikust katonai tiszteletadással fogadták a minisztériumban, miután átvette megbízólevelét az államfőtől és letette a hivatali esküt a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A Bundeswehr legmagasabb rangú katonái előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy tisztelettel és alázattal kezdi el új munkáját, amelyhez a haderő minden egyes tagjának támogatására szüksége van, és meg is követeli ezt a támogatást.

Mint mondta, "nem normális időket élünk" Európában, hiszen "Oroszország kegyetlen megsemmisítő háborút folytat egy szuverén állam, Ukrajna ellen", ezért egészen mást jelent a biztonság, mint akárcsak egy éve.

Németország nem részese a háborúnak, de mégis érintett, ezért továbbra is támogatni kell Ukrajnát, és "gyorsan erőssé kell tenni" a Bundeswehrt - húzta alá a miniszter.

Oroszország Ukrajna elleni háborúja "korszakváltást" jelent, és azt is, hogy a Bundeswehr kiemelt szerepbe kerül - mondta Boris Pistoius, hozzátéve: minden erejével azon lesz, hogy a német véderő "Németország, a NATO és az emberek érdekében" teljesíthesse küldetését, a biztonság védelmét.

A politikus Sebastien Lecornu francia védelmi miniszterrel folytatta első hivatalos tárgyalását. A telefonos megbeszélésről tájékoztató minisztériumi közlemény szerint mindenekelőtt az ukrajnai helyzetről és a német-francia biztonsági együttműködésről tárgyaltak.

Boris Pistorius első vendége Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter volt, aki az Ukrajna önvédelmét szolgáló nemzetközi kapcsolattartó csoport (Ukraine Defense Contact Group) pénteki miniszteri ülését készíti elő. A tanácskozást a Rajna-vidék Pfalz tartományi amerikai légitámaszponton, Ramsteinben tartják.

A megbeszélés előtt tett sajtónyilatkozatukban mindketten a szoros együttműködés és Ukrajna támogatásának folytatását ígérték. Lloyd Austin köszöntetet mondott a szövetségi kormánynak az Ukrajna katonai támogatásáért és a NATO keleti szárnyának megerősítéséért folytatott erőfeszítésekért, és kiemelte, hogy Németország az Egyesült Államok legfontosabb szövetségesei közé tartozik. Boris Pistorius aláhúzta, hogy hazája és az Egyesült Államok, mint oly sokszor, az Ukrajna ellen orosz támadás közepette is "vállvetve" küzd a biztonságért.

Tervezett konkrét lépéseket nem ismertettek, így arról sem számoltak be, hogy miként döntenek abban a kérdésben, hogy a szövetségi kormány küld-e Leopard-2 típusú német harckocsikat Ukrajnába, és hozzájárul-e ahhoz, hogy az ilyen járművekkel rendelkező országok támogassák állományukból az ukrán hadsereget.

A német sajtóban ismertetett elemzések szerint Berlin akkor lehet hajlandó a Bundeswehrtől vagy közvetlenül a gyártótól Ukrajnába küldeni a világ legerősebb harckocsijának számító Leopardokból, ha Washington is támogatja az orosz támadás elleni védekezést ugyanilyen kategóriájú M1 Abrams tankokkal. Várhatóan a pénteki ramsteini tanácskozáson határoznak az ügyben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!