Erről az államfő esti videóüzenetében szólt, miközben az ukrán erők harmadik napja hajtanak végre katonai műveleteket az oroszországi Kurszki területen - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.
"Ma már három jelentés érkezett (Olekszandr) Szirszkij főparancsnoktól: pontosan olyanok, amelyekre államunknak most szüksége van" - mondta Zelenszkij. "Hálás vagyok minden harcosnak, minden katonának és parancsnoknak, aki biztosítja állásaink védelmét és védelmi feladataink teljesítését. Az ukránok tudják, hogyan érjék el céljaikat" - fogalmazott.
Az elnök leszögezte, hogy nem az ukránok választották céljaik eléréséhez a háborút. "Oroszország háborút hozott a földünkre, és éreznie kell a következményeit annak, amit tett" - mondta. Szavai szerint minél nagyobb nyomás nehezedik Oroszországra, annál hamarabb lesz béke. "Igazságos béke jogos erő alkalmazásával" - tette hozzá.
Zelenszkij tájékoztatott arról, hogy Rusztem Umerov védelmi miniszter jelentését is meghallgatta az ukrán hadsereg fegyver- és felszerelésellátásáról, valamint Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnöke is beszámolt neki a szolgálat munkatársainak az orosz szabotázsok és az országon belüli merényletkísérletek elleni fellépésükről.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!