2024-re készül el a Pick Szeged Zrt. új szegedi üzeme

Mol-Pick Szeged, 2021.11.03

2024-re készül el a Pick Szeged Zrt. új szegedi üzeme, amely 25 százalékkal növeli a vállalkozás penészesszalámi-előállítási kapacitását - közölte szerdán a Bonafarm csoporthoz tartozó cég vezérigazgatója.

Takács István a beruházásról rendezett közmeghallgatáson elmondta, a cég 152 éves történetében egyedülálló beruházás költsége 40 milliárd forint, amelyhez a vállalkozás 10,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap.

A szakember közölte, a cég évente 40 ezer tonna terméket állít elő, háromnegyedét Szegeden, ebből 10 ezer tonnát tesz ki a penészes szalámi. A cég növekedésének egyik fontos lehetőségét az exportban látja, döntően a környező országokba, illetve Európába. A beruházás révén negyedével, mintegy 2500 tonnával nő a penészesszalámi-előállítás éves kapacitása.

A világon egyedülálló a szegedi téliszalámi 90 napos, rendkívül kézimunkaigényes érlelési eljárása, amely a füstölési eljárást és a természetes penészképződést kombinálja. A cég komoly technológiai fejlesztést is tervez, amely részben automatizálja ezt a folyamatot - tudatta a vezérigazgató.

A cég működési költségének negyedét az energiaköltségek teszik ki. A beruházás keretében ezért megújuló energiaforrásokat, napelemeket is telepítenek, ami a teljes körű korszerűsítés mellett lehetővé teszi azt, hogy a jövőben kisebb ökológiai lábnyommal állítsanak elő egy kilogramm szalámit - mondta Takács István.

Az új üzem Szegeden, a már meglévő, Szabadkai úti telephelyen épül fel, az egykori vágóhíd helyén. A bontási folyamatok jövő év második felére fejeződnek be, az építési munkák ezt követően kezdődnek, az első termékek 2024-ben kerülhetnek ki az új gyárból - közölte a szakember.

A beruházásnak köszönhetően csökken az üzembe érkező járműforgalom, mert a penészes szalámi előállítása, szeletelése, csomagolása teljes egészében a Szabadkai úti telephelyen zajlik majd. A fejlesztés lehetővé teszi a cég szegedi munkahelyeinek megőrzését - tudatta a vezérigazgató.

A Pick Szeged Zrt. Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, termékeit 35 országban több mint 200 üzletlánc értékesíti. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Pick Szeged Zrt. nettó árbevétele tavaly 72,2 milliárd forintra növekedett a 2019-es 67,2 milliárd forintról, ebből 20,934 milliárd forintot tett ki az export, míg 2019-ben 17,91 milliárd forintot. A cég tavaly 5,3 milliárd forint adózott eredményt ért el az előző évi 4,2 milliárd forint után.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!