Bejelentette Szita Zoltán leigazolását a szegedi kézilabdaklub

Pick Szeged, 2021.05.13

A MOL-Pick Szeged csütörtökön bejelentette, hogy jövő nyáron leigazolja Szita Zoltánt, a lengyel Orlen Wisla Plock válogatott kézilabdázóját.

Március 11-én az M4 Sport közölte, hogy értesülése szerint a balátlövőként és irányítóként is bevethető játékos a 2023-ig érvényes lengyelországi szerződése ellenére Szegedre igazol. Jelenlegi klubja egy nappal később bejelentette, hogy idén semmiképpen nem távozhat, mert kulcsemberként számítanak rá a 2021/22-es szezonban, de a szerződésében szerepel egy záradék, amely szerint egy meghatározott összeg ellenében jövő nyáron kivásárolható lesz.

A Szeged honlapjának csütörtöki híradása szerint a 23 éves, 32-szeres válogatott Szita szerződése jövő nyártól három évre szól. Kiss Bence cégvezető hangsúlyozta, fontos számukra, hogy minél több magyar játékos szerepeljen a keretükben.

Szita a szülővárosában, Veszprémben kezdett kézilabdázni, és ott mutatkozott be az NB I-ben, majd Balatonfüredre, 2019-ben pedig a Wisla Plockhoz igazolt. Négy éve az ifjúsági, két éve pedig a junior korosztályban választották meg az idény legjobbjának Magyarországon. Tagja volt a 2017-es junior világbajnokságon hetedik helyezett magyar csapatnak, és az idén Egyiptomban világbajnoki ötödik felnőtt válogatottnak is.

"Nagyszerű csapathoz igazolok jövő nyáron, ahol komoly célokért küzdhetek a társaimmal. A fejlődésem szempontjából fontos előrelépés lesz, ez döntőnek bizonyult. Kiváló szakmai stáb mellett dolgozhatok, nagyszerű csapattársakkal játszhatok" - nyilatkozta Szita Zoltán.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!