Megerősítették posztján a MOL-Pick Szeged vezetőedzőjét

Pick Szeged, 2017.12.20

Csányi Sándor, a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdaklub tulajdonosa szerdán megerősítette posztján Juan Carlos Pastor vezetőedzőt.

Az együttes honlapjának beszámolója szerint Csányi szerda délelőtt Budapesten fogadta a csapat vezetőit és szakmai stábját. A megbeszélésen értékelték az idei évet, majd a beszámolót követően a tulajdonos közölte, továbbra is a spanyol trénerrel képzeli el a jövőt, vagyis nincs edzőkérdés.

A Szeged biztatóan kezdte a mostani idényt, de október 21-én kikapott a Veszprémtől az NB I rangadóján, és attól kezdve szokatlanul gyenge eredményeket produkál. A Bajnokok Ligájában négy csoportmeccset veszített, a bajnokságban pedig döntetlent játszott a Budakalásszal és a Gyöngyössel, majd Tatabányán kikapott.

Csányi Sándor kijelentette, bízik benne, hogy a csapat azt az arcát mutatja majd, amelyet idén tavasszal láthattak a szurkolók.

A játékoskeretben egy változás történt: a horvát jobbátlövő, Denis Buntic közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal. Egyelőre nincs szó a pótlásáról, hiszen a posztján Balogh Zsolt és Fekete Bálint is bevethető.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!