Férfi kézilabda BL - A Szeged négy góllal kikapott a címvédő Magdeburgtól (+videó)
Pick Szeged, 2025.10.15
A Szeged házigazdaként 34-30-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, szerdán. A hazaiak a nyolcadik perc elején, 4-3-nál vezettek utoljára.
A hazaiak keretéből Janus Dadi Smárason és Magnus Röd, a vendégektől Manuel Zehnder, Matthias Musche és Nikola Portner hiányzott. A kezdés előtt a pályán ünnepélyes keretek között köszöntötték a másodosztályú bajnokságot szinte napra pontosan ötven évvel ezelőtt megnyert Szegedi Volán SC tagjait, akik a klub történetében először feljutottak az élvonalba, ahol azóta megszakítás nélkül szerepelnek. Az elhunytjátékosokat a családtagok képviselték, az ajándékokat pedig Szűcs Ernő Péter klubelnök és Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke adta át.
A kilencedik percben vezetett először két góllal a Magdeburg, és ezt a folytatásban magabiztosan őrizte.
Nem hibáztak sokat a hazaiak, így egy ideig "látótávolságban" tudtak maradni, majd négy találattal ellépett a hatékonyabban kézilabdázó címvédő, a szünetben pedig három volt a különbség.
Az első félidőben mindkét kapuban kevés volt a védés, így a vendégek mindössze három, a hazaiak pedig öt lövést rontottak.
A Magyar Kupa címvédője keményebben védekezett a második felvonás elején, ennek köszönhetően több mint nyolc percig nem kapott gólt, viszont csak egyet lőtt. Nagy nehezen visszakapaszkodott mínusz egyre a házigazda, majd egy percen belül két gólt kapott, később pedig emberhátrányban ismét kettőt, ekkor megint négy találat volt a németek előnye.
Tíz perccel a vége előtt eldőlt a meccs, amelyen két magyar fiatal, Járó Kristóf és Fazekas Máté is bemutatkozott a BL-ben, utóbbi néhány perc alatt kiharcolt két büntetőt.
Mario Sostaric nyolc, Bodó Richárd és Bánhidi Bence négy-négy gólt szerzett, Tobias Thulinnak öt, Mikler Rolandnak egy gólja volt. A túloldalon Oscar Bergendahl hét, Felix Claar hat, Gisli Kristjansson és Ómar Ingi Magnusson öt-öt találattal, Sergey Hernández Ferrer tíz, Matej Mandic két védéssel vette ki részét a sikerből.
A két csapat ötödször találkozott egymással, egy szegedi siker mellett negyedszer győzött a Magdeburg. A két győzelemmel és három vereséggel álló csongrádiak egy hét múlva Zágrábban lépnek pályára.
"A BL címvédője ellen játszottunk, és remekül küzdöttünk, ezért nagyon büszke vagyok a csapatra. Mindent megpróbáltunk, de a vendégeknek voltak ragyogó időszakaik, a kapusuk jól védett"
- mondta a találkozó után Michael Apelgren szegedi vezetőedző.
Hozzátette, a németek ma jobbnak bizonyultak, egyszerűen elfojtották a hazaiak játékát, ezért kalapot kell emelni előttük, és ez az a szint, ahova a csongrádiak szeretnének eljutni a jövőben.
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!