Férfi kézilabda BL - Mikler késszúrásként élte meg két beállójuk kiesését

Pick Szeged, 2025.10.23

Mikler Roland késszúrásként élte meg, hogy a Szeged egy perc alatt két beállóját is elveszítette a horvát PPD Zagreb otthonában végül 28-23-ra megnyert mérkőzésen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, szerdán.

Férfi kézilabda BL - OTP Bank-Pick Szeged - PPD Zagreb
Az olimpikon kapus az első félidőt a kispadról nézte végig, és azt láthatta, hogy Bánhidi Bencét piros lap, Jérémy Totót pedig vállsérülés miatt veszítette el csapata egy perc alatt.

"Az a pillanat éles kés volt szerintem mindenkinek a hátában. Nem tudom, egy mérkőzésen belül egy ilyen szituációt hogy lehet megoldani. Még szerencse, hogy Gleb Kalaras ott volt, és tudott játszani beállóban, hiszen neki nyilván a védekezésben van főszerepe, és ott tud kimagaslóan hozzátenni a csapat teljesítményéhez" - nyilatkozta a mérkőzés után az MTI-nek Mikler.

Hangsúlyozta: ezúttal egytől egyig mindenki hozzátette a magáét, és küzdöttek az utolsó percig. Megjegyezte, hogy a beállását követően ő is tudott segíteni, egész stabillá tették a védekezést és abból magabiztosabban támadtak.

A második félidőben a kétirányítós játék és a létszámfölényes támadójáték, illetve a kapuscsere után dőlt el a meccs a vendégek javára.

"Mi is úgy éreztük a kispadon, hogy cserélnünk kellett, és szerencsére jól sikerült. Örülök neki, hogy egy kicsit meg tudtam támasztani hátulról a csapatot, ez nagyon fontos, egy ilyen mérkőzésen meg főleg" - fogalmazott a kapus.

Megjegyezte, a tatabányai vereség és a csurgói döntetlen után reményei szerint kezdenek "kiegyenesedni", és azt is nagyon reméli, hogy Magnus Röd, valamint Janus Dadi Smárason után nem lesz több sérültjük.

A három győzelemmel és három vereséggel álló csongrádiak a BL csoportkörének következő fordulójában, november 12-én az északmacedón Eurofarm Peliszter vendégei lesznek.

Fotó: MTI/Archív
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!