Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc következő mérkőzését szerdán 18. 30-tól rendezik a Magyar Kupa-címvédő Szeged otthonában.
Eredmény, döntő, 1. mérkőzés:
One Veszprém HC - OTP Bank-Pick Szeged 34-32 (14-16)
gólszerzők: Descat 12, Casado, Koszorotov 5-5, Fabregas 4, Remili, Marguc 3-3, Sandell, Cindric 1-1, illetve Smárason, Frimmel 7-7, Sostaric 5, Mackovsek 4, Bánhidi 3, Röd, Garciandía 2-2, Kalaras, Kukic 1-1
lövések/gólok: 49/34, illetve 46/32
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 5/3
kiállítások: 6, illetve 8 perc
Az alapszakaszgyőztes hazaiaktól Jehia el-Dera, Mike Ulrich Jensen, Bjarki Már Elísson és Mikita Vajlupov hiányzott, a vendégek teljes kerettel álltak fel.
Amikor lehetett, mindkét csapat törekedett a gyors játékra, ennek ellenére eleinte a megszokottnál kevesebb gól született, mert sok volt a szabálytalanság miatti játékmegszakítás, illetve Tobias Thulin és Rodrigo Corrales is bravúros védésekkel segítette csapatát.
Xavier Pascual veszprémi vezetőedző a 14. percben időt kért, ekkor a Szeged először vezetett két góllal, de hat perccel később jött a spanyol mester második időkérése is, mivel a remekül védekező vendégek egy 4-0-s sorozat végén már öt találat volt.
A cseréket követően létszámfölényes támadójátékkal is próbálkoztak a bakonyiak, majd Palasics Kristóf érkezett a kapujukba, és két perccel később büntetőt védett. Az utolsó hét percben jobb volt a címvédő, és ötgólos hátrányból felzárkózott mínusz kettőre a szünet előtt.
A hazaiak második félidő elején előbb egyenlítettek, majd 2-1 után a 37. percben ismét vezettek (21-20). A Szeged az első felvonás hajrájától nem találta a felállt védőfal ellenszerét.
A kapuba Mikler Roland érkezett Thulin helyett, a túloldalon pedig visszatért Rodrigo Corrales.
A védelmek ekkor már sokkal kevésbé működtek hatékonyan, ezért több gól esett, mint az első felvonásban.
Döntetlen állásnál létszámfölényes támadójátékra váltott a Szeged, de ezzel olyannyira nem járt sikerrel, hogy az 53. percben először volt kétgólos előnyben a Veszprém, amelynek a sikere az 57. percben Corrales védésével vált biztossá. A találkozó szokatlanul hosszúra nyúlt, 1 óra 50 percig tartott.
Corrales tíz, Palasics egy védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Thulin hét, Mikler Roland két védéssel zárt.
A mezőny legjobbja a veszprémiek francia balszélsője, Hugo Descat volt 12 góllal.
A két csapat 202. alkalommal játszott egymással tétmeccset, az örökmérleg 139 veszprémi, 56 szegedi siker és hét döntetlen.
(Webrádió)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!