Nem haraptak nagyot a Budai Farkasok, simán nyert a Pick

Pick Szeged, 2022.11.20

Ahogyan az várható volt, sima győzelmet aratott a sereghajtó felett a Pick Szeged együttese.

Pick Szeged - Budai Farkasok
A mérkőzés elején elhúztak a hazaiak, azonban Koi Endre farkasai nem ijedtek meg a feladattól és egészen az első félidő 23. percéig jól tartották magukat, ezután azonban a Pick magasabb fokozatba kapcsolt és nem volt kérdés a két pont sorsa. Az újoncot azonban mindenképpen dicséret illeti, hiszen végig küzdöttek a Bajnokok Ligájában is érdekelt hazaiak ellen. A vendégeknél Nagy Szabolcs egészen 5 találatig jutott. Sajnos rossz hír, hogy a mérkőzés második felidejében Miguel Martins valószínűleg izomsérülést szenvedett, jó hír azonban, hogy Sebastian Frimmel viszont felépült sérüléséből és újra számolhat vele Juan Carlos Pastor mester. Az újonc Budai Farkasok továbbra is nyeretlenek a bajnokságban, szombaton begyűjtötték tizedik vereségüket is, azonban Koi Endre vezetőedző nem lehet elégedetlen csapatával, hiszen főleg az első félidőben derekasan küzdöttek a jóval nevesebb ellenfél ellen. A Pick legközelebb a BL-ben lesz érdekelt, szerdán 18.45-kor a Celje Pivovarna Lasko együttesét fogadja a Pick Arénában.

PICK SZEGED–BUDAI FARKASOK-RÉV GROUP 41–29 (19–14)
Szeged, 1600 néző. Vezette: Haskó, Natkai
SZEGED: Alilovic – B. Radivojevics 2 (1), Tönnesen 3, Bombac 1, GABER 6, Szita 2, BLONZ 5 (1). Csere: L. Krivokapics (kapus), Mackovsek, Rosta M. 3, GARCIANDÍA 6, BODÓ 7, Frimmel 2 (1), Martins 2, Sostaric 2. Edző: Juan Carlos Pastor
BUDAI FARKASOK: Merkovszki – Valler 2, Vuleta 2, AUER 4, Kvastek 1, NAGY SZ. 5, Enomoto 1. Csere: Nánási (kapus), Holdosi 3, NÉMETH A. 4 (1), Szövérdffy 2, Nurelden 2 (1), Kovács Á. 3. Edző: Koi Endre
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 6/2

(Webrádió)

Címkék

PICK SZEGED BUDAI FARKASOK-RÉV GROUP NB1 Kézilabda
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!