A klubnál hagyomány, hogy az idénynyitót egy sajtótájékoztatóval kezdi a csapat. A szezon kezdetet megelőző sajtótájékoztatóra természetesen a Pick Arénában került sor, ahol Kiss Bence cégvezető, Kárpáti Krisztián és Vladan Jordovics edzőpárosa, valamint Bánhidi Bence csapatkapitány ismertette a csapat idei szezonra tervezett célkitűzéseit.
A sajtótájékoztatón egyértelműen pozitív volt a hangulat és a résztvevők azt is megtudhatták, hogy a Pick célkitűzései között szerepel a bajnoki trófea és a kupa visszahódítása. Szintén a tervek között szerepel a Bajnokok Ligája csoportköréből történő továbbjutás, noha a Tisza-parti együttes számos neves csapattal találkozik majd a legrangosabb kupasorozatban.
Új a stáb egy része, valamint Kárpáti Krisztián vezetőedzőnek 7 új játékost kell beépítenie a csapatba. Mint megtudtuk a Pick Akadémia korábbi trénerének is volt némi beleszólása a játékosok kiválasztásába. A Pick a korábbi évekhez hasonlóan Roglán edzőtáborozik, ahol az utolsó napon a szlovén Gorenje Velenjével méri össze a tudását. A roglai kitérő után Franciaországban, egy rangos tornán vendégszerepel a csapat Strasbourgban, ahol többek között a Nantes és a Chambéry lesz az ellenfél.
A Pick a bajnokságban a Gyöngyös ellen kezd hazai környezetben, míg a Bajnokok Ligájába a francia sztár alakulat, a PSG legjobbjai ellen kell felvenni a kesztyűt. A Pick ez utóbbi mérkőzésen szeretne meglepetést okozni.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!