Tarts velünk ebben a cikkben, és ismerd meg a részleteket!
Hagyományának eredete az ókorra vezethető vissza
Egyiptomban például nem csupán különleges alkalmakkor volt jellemző az ajándékozás, hanem a gazdagok a barátságuk kifejezéseként is adtak egymásnak értékes ajándékokat. Rómában pedig része volt a Saturnalia ünnepének, amelynek ideje alatt egy kis időre felfüggesztették a társadalmi rangokat, és rabszolgáknak megengedték, hogy urakként viselkedjenek.
Az igazi változást az ipari forradalom hozta meg
Sorra hozták létre az olyan webáruházakat, mint amilyen például az egyedi gyártású
ajándéktárgyak forgalmazásával foglalkozó Ajándéktárgyközpont is. Ezzel pedig megteremtették a lehetőséget számunkra, hogy az otthonunk melegéből is meg tudjuk találni azokat a termékeket, amelyek megfelelnek az ünnepelt érdeklődési körének és szenvedélyeinek.
Az ipari forradalommal együttjáró technológiai fejlődésnek köszönhetően megjelentek a tömegesen előállított játékok, ruhák, illetve egyéb ajándékok, és kialakult az ünnepek kereskedelmi jellege, amit az internet egy újabb szintre emelt.
Ami pedig az ajándékozást illeti, a jókívánságok kifejezésének szerves részévé vált, és nemcsak a különleges alkalmak során, hanem a segítségével a mindennapi életben is kimutathatjuk a szeretetünket és törődésünket a másik iránt, legyen az akár a párunk, az egyik barátunk vagy a munkatársunk.
Ajándékozási szokások a nagyvilágból napjainkban
Biztosan megfigyelted már, hogy a világ bármelyik szegletében jársz, ajándékozási szokásokban mindig mély kulturális hagyományok és érzelmek tükröződnek. Remek példaként említhető India, ahol a Diwali (a fények ünnepe) alkalmával az emberek nemcsak gyertyákat gyújtanak, hogy elűzzék a sötétséget és a rosszat, hanem édességeket és ajándékokat is adnak egymásnak.
Aztán ott van még Japán, ahol él egy igazán különleges ajándékozási szertartás az „Omiyage”. Ez lényegében annyit takar, hogy ha elutaznak egy másik városba vagy akár egy másik országba, akkor onnan hazatérve helyi csemegével vagy egyéb jellegzetes tárggyal lepik meg a családjukat és a barátaikat, és ezzel jelzik, hogy a messzi távolban is gondoltak rájuk.
De nem feledkezhetünk meg Olasz- és Spanyolországról sem, ahol a karácsonyi ajándékozást illetően teljes más szokás alakult ki. Vízkereszt napja vagy annak előestéje az ajándékozásé, és Olaszországban a La Befana, vagyis a Vízkereszt szülötte hozza a gyekeknek az ajándékokat.
Bár azt hozzá kell tenni, hogy újabban a külföldi hatásoknak engedve megjelent a Babbo Natale, amely az ottani télapó megnevezése, és ehhez híven természetesen Karácsonykor osztja az ajándékokat.
Bízunk abban, hogy izgalmasnak találtad a mai írásunkat, és sikerült benne számos olyan dolgot megosztani, amit eddig még nem tudtál.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!