Mit érdemes tudni a nyakról?
Egy nagyon bonyolult testrészünk, amelyet összesen 7 csigolya alkot, valamint az azokat körülvevő gerincvelő. Magukat a csigolyákat erek, idegek, sőt még izmok és ínszalagok is körülveszik. A csigolyák kisízületek segítségével csatlakoznak egymáshoz, amelyek felelősek a fej mozgatásáért. És el is érkeztünk a legnagyobb problémához. Tökéletes összjáték kell ahhoz, hogy minden rendben menjen és megfelelően tudjuk mozgatni a fejünket. A nyaknak kiemelt szerep jut, hiszen ez tartja meg a fejünket, azaz folyamatosan súly nehezedik rá. A csigolyatestek között porckorongok találhatók, amelyek az idő múlásával meg is kophatnak, de baleseteknél is fontos szerep hárul rájuk, hiszen az ütődéseket elnyelik. Minden olyan elváltozás, ami a fenti részt érinti okozhat nyakfájást. Felborulhat az izomegyensúly, ami adódhat huzattól, túlerőltetéstől, vagy egyoldalú terheléstől is. Az úgynevezett izomdiszbalance túlterhelődést, porckorong deformitást és az ízületek kopását is okozhatja. A degenerálódási folyamat a felső csigolyáknál kezdődik el és ezután az alsó szakaszra tovább terjedve elérik a porckorongokat.
Miben tud segíteni a gyógytorna, ha már krónikus a nyaki fájdalmunk?
A gyógytorna a mozgás által keletkezett energiákat hasznosítja és az egyik legismertebb konzervatív módszer is egyben. Egy igen komplex terápiáról van szó, amely elváltozásokat, sérüléseket és betegségeket is képes hatékonyan gyógyítani. Csak képzett gyógytornászhoz forduljunk, aki összeállítja számunkra a speciális gyakorlatokat. Egy jó gyógytornász mindig különféle képzéseken vesz részt annak érdekében, hogy a pácienseken a legjobb tudása szerint segítsen. Az egyik modern technika a lágyrész technika, amely során a szakember manuális fogásokkal hat az izmokra, a fasciákra és az ízületekre. Természetesen több modern eljárás is létezik, amelyek közül fontos megemlíteni a Fascia terápiát, a Trigger pont kezelést, a manuálterápiát és a Kinesio tapeing technikát is. A gyógytorna hatalmas előrelépést jelenthet a gyógyulás felé. Ezen a téren is sokat tud segíteni a
megfelelő gyógytorna és fizioterápia kezelés (0630 505 0503; 1061, Paulay Ede utca 47. ).
Milyen a jó gyógytorna?
A tornát fel kell építeni és a szakembernek egy komplex terápiás tervet kell összeállítania. A megfelelő terápia javíthatja az izomegyensúlyt, lazítja a merev és görcsös izmokat, csökkenti a fájdalmat és nem utolsó sorban pozitívan befolyásolja a közérzetünket.
Mikor lesz sikeres a terápia?
A terápia sikeressége nem csak a szakemberen múlik, hiszen a páciensnek is sokat kell tennie annak érdekében, hogy minél előbb a felgyógyuljon. A gyógytornászok által betanított feladatokat meghatározott rendszerességgel és ismétlésszámmal kell elvégezni, hogy eredményes legyen a terápia.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!