Éppen ezért nagyon fontos, hogy nagy figyelmet szenteljünk arra, mikor mennyi vizet használunk, és csak tényleg azt a mennyiséget fogyasszuk, használjuk el, amit valóban muszáj. Ez abban az esetben is igaz, ha a kertészkedésről van szó, hiszen a növények öntözéséhez szükség van a víz akár nagyobb volumenű felhasználására.
Szerencsére azért vannak olyan módszerek, technikák, melyek alkalmazásával egy kis odafigyeléssel megvalósítható a víztakarékos kertészkedés. Az ehhez szükséges eszközök közül jó párat beszerezhetünk a
Kert és Otthonbolt kerti eszközei közül.
Mai írásunkban ezt a témát fogjuk egy kicsit jobban is kibontani, és elmondjuk, mit tehetünk annak érdekében, hogy takarékoskodjunk a vízzel.
Miért van nagy jelentősége a víztakarékosságnak?
A kertészkedés során sok esetben nagyobb mennyiségű vízre van szükség ahhoz, hogy a növények megfelelően fejlődjenek, egészséges termést hozzanak. Különösen akkor igaz ez, amikor szárazabb az idő, és a talaj nem biztosítja azt a volumenű szükséges vízellátást, amire szükség lenne.
Egy nagyobb kertben a növények öntözésére rengeteg vizet kell felhasználni. Az időjárástól, illetve a növények típusától függően egy 100 négyzetméteres terület esetén heti szinten 1000 liter vízre is szükség lehet.
A földön azonban sok helyen már most is korlátozottak a vízvételezési lehetőségek, az időjárás változása miatt a jövőben a helyzet várhatóan súlyosbodik, illetve más területeken is jellemző lesz.
A víztakarékosság egyik kulcseleme: a talaj nedvességének megőrzése
Az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk, hogy megóvjuk a talaj nedvességtartalmát, mert így elérhetjük, hogy kevesebbet kelljen öntöznünk. Erre több módszer is létezik, például a talajtakarás, amivel megakadályozható egyrészt a víz elpárolgása, másrészt pedig szabályozható a talaj hőmérséklete is.
A talajtakaráshoz használhatunk különféle szerves anyagokat, mulcsot, komposztot, de akár a fűnyesedék is jó megoldás lehet.
Spóroljunk vizet, öntözzünk esővízzel!
Természetesen öntözni így is kell, de rengeteget tehetünk a víztakarékosság érdekében, ha csapvíz helyett esővízzel oldjuk ezt meg. Ehhez persze az kell, hogy folyamatosan gyűjtsük az esővizet például egy eresz alá helyezett hordóval vagy az ereszcsatornába építhető vízgyűjtővel.
Nem vitás, hogy a bolygónk védelme egyre fontosabb témává válik, melynek többek között részét képezi a vízzel való takarékoskodás is annak érdekében, hogy elkerülhessük a komoly problémákat okozó vízhiányt.
Ha gyakran szoktunk kertészkedni, akkor a növények öntözése során is érdemes víztakarékos módszereket alkalmazni, amivel csökkenthetjük a vízfelhasználást. Az ehhez szükséges eszközöket megtaláljuk a Kert és Otthonbolt webshopjában.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!