TV műsor

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Párizsban a Thalys szuperexpresszen támadó terroristát

Terrorizmus, 2020.12.17

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a párizsi esküdtszék az Amszterdamból Párizsba közlekedő Thalys expresszvonaton 2015 augusztusban amerikai katonák által meghiúsított merénylet elkövetőjét, Ayoub El Khazzanit.

A nyomozás kiderítette, hogy a támadást a 2015. november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat vezetője és egyik végrehajtója rendelte meg.

A per fővádlottja a 31 éves marokkói Ayoub El Khazzani volt, aki 2015. augusztus 21-én egy géppisztollyal, automata pisztollyal és késsel felfegyverkezve lövöldözni kezdett az Amszterdam és Párizs között közlekedő expresszvonaton Belgium területén. A merényletben hárman megsebesültek. A férfit két szabadságos amerikai katona és egy diák dulakodás után ártalmatlanná tette. A támadónál háromszáz ember megölésére elegendő lőszer volt.

Rajta kívül még három belga állampolgárságú embert állítottak bíróság elé, akiket azzal vádoltak, hogy segítették a támadót a Törökországból a migrációs útvonalon Európába jutni. Hét, 25, illetve 27 év börtönbüntetésre ítélték őket. Egyikük, Mohamed Bakkali a 2015-ös párizsi merényletek feltételezett logisztikai szervezője.

Az ítélethirdetést szenvtelenül végighallgató merénylő Franck Zientara bíró szerint "rendkívül véres" támadást akart végrehajtani, amelynek meghiúsítása a "különösen hihetetlen körülményeknek" (működésképtelen töltények) és az utasok "rendkívüli bátorságának" köszönhető.

Ayoub El Khazzani 2015 májusban csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez Szíriában, ahonnan nyáron Európába indult Törökországon keresztül a támadás megrendelőjével, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaouddal. Ez utóbbi készítette elő Belgiumból a párizsi merényletsorozatot, majd annak végrehajtását személyesen irányította a francia fővárosban.

A 28 éves - Marokkóban született, de belga állampolgárságú - Abdelhamid Abaaoudot, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik legfőbb szíriai "hóhérának" és európai toborzójának számított, a Párizstól északra található Saint-Denis elővárosban öt nappal a merényletek után ölték meg a francia kommandósok.

A nyomozás szerint a Thalyson végrehajtott támadás egy Szíriában eltervezett merénysorozat része volt, amelynek kivitelezése Abdelhamid Abaaoud feladata volt.

Az elsőt 2015 áprilisban a Párizshoz Villejuif-ben egy templom ellen akarták végrehajtani, de az elkövető, az algériai Sid-Ahmed Ghlam véletlenül lábon lőtte magát a támadás előtt. A férfit a közelmúltban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Párizsban. Ezt követte a szuperexpressz elleni merénylet, majd, a párizsi merényletsorozat és a 2016. március 22-i, 32 áldozatot követelő brüsszeli támadások.

Ayoub El Khazzani azt állította a perben, hogy Abdelhamid Abaaoud azzal bízta meg, hogy amerikaiakra támadjon, és nem volt célja civileket ölni. A bíróság azonban ezt nem tartotta komoly érvnek, miután ekkor már előkészítés alatt állt a párizsi merényletsorozat civilek ellen, és az amerikai katonák jelenlétéről a vonaton nem tudhatott előre a merénylő.

A bíró arra emlékeztetett, hogy az amerikaiak "semmilyen megkülönböztető jegyet" nem viseltek magukon, és a merénylő "valóságos arzenállal felszerelve" szállt fel a vonatra, azért, hogy sok áldozatot ejtsen. Az volt a célja, hogy "válogatás nélkül és vakon" legalább kétszáz utast megöljön.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!