TV műsor

Enyhítették a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában

Terrorizmus, 2021.02.08

Csökkentették a brit hatóságok hétfőn a terrorkészültség szintjét. Priti Patel brit belügyminiszter a parlamenthez intézett hivatalos átiratában közölte: az ötfokozatú skálán az eddig érvényben volt második legmagasabb, "súlyos" szintről a középső, "jelentős" fokozatra enyhült a nagy-britanniai terrorellenes készenlét.

Az eddigi "súlyos" fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelentette, hogy a hatóságok "nagyon valószínűnek" tartottak egy nagy-britanniai terrortámadást.

A hétfőtől érvényes "jelentős" készültségi szint "valószínűként" határozza meg ennek a kockázatát.

Priti Patel a parlamentnek küldött hétfői értesítésében kiemelte: a készenléti fokozat csökkentését az tette lehetővé, hogy a tavaly szeptember és november között elkövetett európai - elsősorban a franciaországi és az ausztriai - terrortámadások óta komoly mértékben mérséklődött a terrorista aktivitás Európában.

A brit belügyminiszter hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy változatlanul a terrorizmus jelenti az egyik legközvetlenebb kockázatot Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.

Hozzátette: a jelentős terrorkészültségi fokozat is azt jelzi, hogy a fenyegetettség magas szintű, továbbra is valószínű, hogy a terroristák merényletek elkövetésével próbálkoznak Nagy-Britanniában.

Priti Patel mindezek alapján további éberségre intette a lakosságot, és azt kérte, hogy bármilyen aggályos jel esetén értesítsék a rendőrséget.

A brit hatóságok tavaly november 3-án emelték a terrorkészültségi fokozatot a hátfőig érvényben volt súlyos szintre az akkoriban elkövetett franciaországi és ausztriai merényletek nyomán.

A novemberi brit intézkedés előtt egy nappal, egy bécsi lövöldözésben négyen, a Nizzában egy héttel korábban elkövetett késes támadásban hárman haltak meg, és októberben Párizsban egy tanár vesztette életét egy késes merényletben.

A mindenkori nagy-britanniai terrorkészültségi szintet a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) határozza meg a kormánytól független döntéssel.

A JTAC a brit elhárítás (MI5) szervezeti keretein belül működik.

Az ötfokozatú brit terrorellenes készenléti rendszerben a legmagasabb szint a "kritikus", amelyet akkor léptetnek életbe, ha a hatóságok információi szerint nagyon nagy a veszélye egy azonnali vagy rövid időn belüli terrortámadás elkövetésének.

A gyakorlatban ezt a készültségi szintet közvetlenül súlyos terrortámadások után is többször életbe léptették, arra az időre, amíg a hatóságok vizsgálták, hogy nem fenyeget-e azonnali újabb terrormerénylet.

Erre legutóbb 2017-ben volt példa, kétszer is: először a 2017 májusában elkövetett manchesteri öngyilkos merénylet után, amelynek 22 halálos áldozata volt, majd 2017 szeptemberének közepén, miután egy londoni metrószerelvényen pokolgépszerű szerkezet lépett működésbe. A szerkezet nem robbant fel, csak nagy erővel lángra kapott, de így is 30 utas megsérült.

A hétfőtől érvényes jelentős terrorkészültségi szint alatt két fokozat van még, a mérsékelt, illetve az alacsony.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!