Európai Bizottság: jelentős előrelépések történtek a biztonság erősítése terén

Terrorizmus, 2019.10.30

Jelentős előrehaladás történt az Európai Unió biztonságpolitikai dimenziójának megerősítése, például a terrorizmussal és a radikalizálódással szembeni küzdelem terén, ugyanakkor további erőfeszítésekre van szükség, különösképp a már elfogadott jogszabályok végrehajtásában - írta friss jelentésében az Európai Bizottság.

A szerdán közzétett értékelésben előrelépésekről számoltak be az internetes terrorista és szélsőséges tartalmak terjedésének megfékezésében, a tagállamok közötti információcsere javításában, a kibertámadásokkal szembeni ellenálló képesség erősítésében, a dezinformációk visszaszorításában, továbbá a biztonsági együttműködésben a Nyugat-Balkán országaival.

Vannak azonban hiányosságok, egyebek mellett kommunikációs kapcsolatot kell létrehozni az EU biztonsági rendszerei között a még fennálló információs hézagok és a fehér foltok felszámolása érdekében, az uniós társjogalkotó szerveknek több fontos javaslatot illetően is megállapodásra kellene jutniuk, illetve az álhírekkel szemben is határozottabban kell fellépni.

A terrorizmusra és a kiberbűnözésre vonatkozó közösségi szabályok között több olyan van, amelyet még nem hajtott végre teljes körűen az összes tagország, például az utas-nyilvántartási adatok cseréjét, a lőfegyverekhez való hozzáférést, a pénzmosást és a gyerekek szexuális zaklatásának bűncselekménnyé nyilvánítását illetően.

A bizottság a márciusi christchurchi merénylettel összefüggésben arra is javaslatot tett, hogy az EU kezdjen tárgyalásokat Új-Zélanddal bizonyos személyes adatok megosztásáról a súlyos bűncselekmények megelőzése érdekében. Ilyen egyeztetések már folyamatban vannak nyolc kiemelt közel-keleti és észak-afrikai országgal.

"Számos kézzelfogható eredménnyel büszkélkedhetünk, például jogszabályokat hoztunk a veszélyes bűnözők hatékonyabb kézre kerítése, a terrorizmus elleni online és offline küzdelem és a lőfegyverekhez való hozzáférés korlátozása érdekében. Felszólítom a tagállamokat, hogy gondoskodjanak a biztonsági jogszabályok érvényesítéséről és polgáraink hatékonyabb védelméről" - közölte Dimitrisz Avramopulosz uniós belügyekért felelős biztos.

Julian King, a brüsszeli testület biztonsági unióért felelős tagja hozzátette: együttműködéssel, összehangolt válaszlépésekkel lehet megfelelően kezelni napjaink összetett és sokrétű biztonsági kihívásait.

Mint leszögezte, a dzsihadista fenyegetés nem szűnt meg, börtönbüntetésüket töltő iszlamisták százainak közeledik a szabadon bocsátása, de a külföldi harcosok is veszélyt jelentenek. "Nem lankadhat az éberségünk" - fogalmazott.

A brit biztos újságírói kérdésre válaszolva emellett kijelentette, hogy a londoni kormány nem kereste meg azzal kapcsolatosan, hogy őt jelölnék az új összetételű Európai Bizottságba. A közösségi jog értelmében a Brexit halasztása miatt a szigetországnak is tagot kell delegálnia a testületbe a tervezett kilépés időpontjáig.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!