FSZB-igazgató: 308 terrortámadást hiúsítottak meg tavaly Oroszországban

Terrorizmus, 2026.03.10

Tavaly 423 terrorista irányultságú bűncselekményt, köztük 308 terrortámadást sikerült megakadályozniuk közösen az orosz biztonsági és rendfenntartó szerveknek a Nemzeti Terrorelhárító Bizottság (NAK) koordinálásával - közölte Alekszkandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Rosszijszkaja Gazeta című lapban kedden megjelent interjújában.

Bortnyikov, aki egyben a húsz éve létrehozott NAK elnöke is, közölte, hogy magas beosztású kormánytisztviselőknek, a hadsereg és az orosz nemzeti gárda parancsnokainak meggyilkolását, valamint zsúfolt tömegközlekedési eszközökön tervezett lőfegyveres és pokolgépes merényleteket és egy többlakásos lakóház felrobbantását sikerült meghiúsítani.

Elmondta, hogy a biztonsági szervek 2025-ben több mint 79 titkos terroristasejtet számoltak fel, több mint 2500 terrorizmussal gyanúsított személyt vettek őrizetbe, továbbá likvidáltak 27-et, mert fegyveresen ellenállt.

Az FSZB-igazgató szerint Oroszország ellen lényegében "igazi diverziós-terrorista háborút" hirdettek Ukrajna Nyugatról támogatott titkosszolgálatai, amelybe egyre gyakrabban vonnak be orosz állampolgárokat és migránsokat.

Úgy vélekedett, hogy a terrorfenyegetettség az ukrán fegyveres erők harctéri helyzetének romlásával párhuzamosan erősödni fog, de Oroszország erre felkészült.

Elmondta egyebek között, hogy a Krími híd védelmi rendszerének teljes felülvizsgálata eredményeképpen meg tudták hiúsítani az ukrán hadsereg több támadását a létesítmény ellen.

Bortnyikov a NAK és a Szövetségi Operatív Törzs (FOS) keddi jubileumi együttes ülésén bejelentette, hogy az utóbbi 20 évben több mint ezer terrorcselekményt sikerült megakadályozni Oroszországban, több mint 2500 ezer fegyverest likvidáltak, 17 ezer bűntársukat pedig letartóztatták.

Mintegy 18 ezer fegyvert, 71 ezer lőszert, 25 tonna robbanószert és több mint ötezer házi készítésű robbanószerkezetet vontak ki az illegális forgalomból.

A minisztériumok és hatóságok szakirányú tevékenységét összehangoló Nemzeti Terrorelhárító Bizottságot 2006 márciusában hozták létre.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!