TV műsor

Merényletek Párizsban - Fokozott biztonsági intézkedések közepette megkezdődött a per

Terrorizmus, 2021.09.08

Fokozott biztonsági intézkedések mellett megkezdődött szerdán a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot és csaknem ötszáz sebesültet követelő párizsi merényletsorozat vádlottjainak pere a párizsi különleges esküdtszéken.

A kilenc hónapig tartó eljárásban húsz vádlottnak kell felelnie a bíróság előtt, köztük van a merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője, Salah Abdeslam is. Terrorcselekménnyel kapcsolatos bűnszövetkezetben elkövetett emberölés és emberölési kísérlet ellene a vád.

A terrorista első szavai a bíróság előtt a muzulmánok hitvallása volt.

"Először is tanúsítom, hogy nincs más isten csak Allah, és tanúsítom, hogy Mohamed az ő küldötte" - mondta a feketébe öltött, fekete szájmaszkot és félhosszú haját hátrafésülve viselő, szakállas Salah Adbdeslam, amikor a bíró azt kérte, hogy mutatkozzon be. Arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozása, azt válaszolta: "minden foglalkozást feladtam azért, hogy az Iszlám Állam harcosa legyek".

Rajta kívül további 13-an ülnek a vádlottak padján, köztük feltételezett logisztikai szervezők, a terroristákat szállítók és közvetítők. Hárman szabadlábon védekezhetnek, de valamennyiükre életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki a vádpontok alapján.

A további hat gyanúsított, a terrortámadás kitervelői, feltételezhetően már nincsenek életben, meghaltak az iszlamista harcokban Szíriában, illetve a nemzetközi koalíció erői célzott támadásokban megölték őket, de távollétükben őket is elítéli majd a párizsi esküdtszék. Köztük a merényletsorozat kitervelőjeként azonosított belga állampolgárságú Oussama Atart. Veterán dzsihadistaként az Iszlám Állam terrorszervezet egyik emírje volt, soha nem állították elő. Ellene terrorszervezet vezetése és bűnszövetkezetben végrehajtott emberölés a vád. Két fő segítője a dél-franciaországi Toulouse-ban katolikus családban született Fabien és Jean-Michel Clain volt. Az ő hangjuk hallható azon a felvételen, amelyen az Iszlám Állam jelentkezett a merényletsorozat végrehajtójaként.

A továbbra is magas terrorkészültség miatt a párizsi Cité-szigetet, ahol a per helyszínészül szolgáló igazságügyi palota található, teljesen lezárta a rendőrség, a területet kizárólag a perben érintettek, valamint az igazságügyi palotában dolgozók közelíthetik meg.

Gabriel Attal kormányszóvivő a France2 köztelevízióban elmondta: potenciálisan megvan a pernek a kockázata, jóllehet a rendőrség nem tud külön fenyegetésről.

A legvéresebb franciaországi terrortámadás történelminek ígérkező, kilenc hónapos eljárása az első nagy európai per az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihádistái ellen.

A példátlan méretű per vádirata egymillió oldalt tesz ki, és csaknem 1800 felperese van, túlélők, az áldozatok hozzátartozói, sebesültek, szemtanúk, őket 330 ügyvéd képviseli, de a 140 tárgyalási napra 58 országból több száz újságíró is akkreditációt kapott. A maratoni tárgyalássorozatot a bíróság ugyan rögzítik az utókor számára, de ötven évre tikosítják, a tárgyalóteremben az újságírók se kép-, se hangfelvételt nem készíthetnek.

A hozzátartozókat képviselő civil szervezetek kérésére pszichológusok is rendelkezésre állnak a tárgyalóteremben a kiszámíthatatlan érzelmi sokkok miatt.

"Az ismeretlenbe ugrunk. Nem tudni, hogyan zajlik ez a kilenc hónap" - vélte Arthur Dénouveaux, a Bataclan elleni támadás egyik túlélője, a Life for Paris elnevezésű egyesület elnöke. Elmondása szerint az elmúlt napokban "rengeteg hívást" kapott a szervezet, egyszerre érződik a szorongás és a felfokozott érdeklődés a per miatt.

"Kollektív emlékezetet kell létrehoznunk a méltóság és a humanizmus értékeinek megerősítésével, és lehetővé kell tenni az áldozatok hozzátartozóinak megérteni, hogy mi is történt" - mondta a per kezdete előtt az RTL rádióban Francois Molins, a semmítőszék elnöke, aki a terrortámadás idején a párizsi főügyész volt.

Szeptember 28-tól kezdve öt héten át hallgatja meg a bíróság a túlélőket, akik közül eddig háromszázan jelezték, hogy szeretnének vallomást tenni.

A hat évvel ezelőtti terrortámadásában a Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. A belvárosban hat kávéház, bár és étterem teraszán öltek meg 39 embert, miközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és több mint 350-et megsebesített. A merényletsorozatot az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, amelynek egy Európában, mindenekelőtt Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott le 2016. március 22-én Brüsszelben, ahol 32-en vesztették életüket.

A terrorkommandó tagjait Szíriában képezték ki, két kivétellel francia és belga állampolgárok voltak, az Iszlám Állam 2015 nyarán a migrációs hullámmal a balkáni útvonalon küldte őket vissza Európába. Többségük bérelt gépkocsival utazott Magyarországról a brüsszeli búvóhelyre, ahonnan a támadást megelőző este indult el a csoport Párizsba.

A terroristák közül egyedül Salah Abdelam nem járt Szíriában, nem is kapott harci kiképzést. A nyomozás arra világított rá, hogy ő volt a logisztikai szervező Európában, ő bérelte a gépkocsikat, a lakásokat és szállította a terroristákat. Az viszont még nem egyértelmű, hogyan és miért maradt életben. Kihallgatása a többi vádlotthoz hasonlóan csak 2022 elején várható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!