MI5-főnök: egyre nagyobb figyelmet igényel a szélsőjobboldali terrorizmus

Terrorizmus, 2020.10.14

A brit belső elhárítás (MI5) vezetője szerint az iszlamista szélsőség mellett egyre nagyobb figyelmet igényel a szélsőjobboldali terrorizmus veszélye.

Ken McCallum, aki április óta áll a szolgálat élén, a sajtónak szerda este tartott, első ilyen jellegű nyilvános háttértájékoztatóján szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások a kiürült utcák miatt jelentősen megnehezítik a fedett hírszerzési és elhárítási tevékenységet.

Az MI5 vezérigazgatója elmondta: a szélsőjobboldali terrorveszély még nem ölt ugyanolyan mértéket, mint az iszalmista szélsőség vezérelte terrorizmus, de a szélsőséges jobboldali csoportok jelentette terrorkockázat is növekszik.

Ken McCallum elmondta: az elmúlt négy évben az elhárítás és a terrorellenes rendőri egységek 27, az előkészítés előrehaladott szakaszában járó terrorcselekmény végrehajtását akadályozták meg, és e támadások közül nyolcat jobboldali szélsőségesek akartak elkövetni.

Az MI5 vezetője nem árult el részleteket a meghiúsított merényletekről, de közölte: a növekvő veszély miatt az MI5 az idén átvette a rendőrségtől a szélsőjobboldali terrorizmus elleni megelőző és felderítő munka irányítását, és pontosan ugyanolyan módszereket alkalmaz ugyanazoknak az elhárítási szakembereknek a részvételével, mint az iszlamista szélsőség jelentette terrorveszély elleni védelemben.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az iszlamista terrorizmus - pusztán a számokat tekintve - továbbra is a legnagyobb fenyegetés.

Ken McCallum szerint több tízezerre tehető azoknak a száma, akik elkötelezettek a szélsőséges iszlám hirdette ideológia mellett, és az elhárításnak folyamatosan azon kell dolgoznia, hogy kiszűrje ebből a nagy csoportból azokat, akik bármely adott pillanatban mozgósíthatók terrortámadások elkövetésére.

Ez a feladat az utóbbi években egyre nehezebb, mivel mind több terrorista folyamodik olyan egyszerű támadási módszerekhez, amelyek nem igényelnek jelentősebb előkészületeket. Így kevesebb olyan nyomot hagynak, amelyeket előzetesen fel lehetne deríteni, és e nyomok felfedezésére is kevesebb az idő - mondta az MI5 vezérigazgatója.

Hozzátette: az elhárítás dolgát a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások sem könnyítik, hiszen a csaknem üres utcákon nem olyan egyszerű a fedett megfigyelési-felderítési tevékenység.

McCallum szerint ugyanakkor a szolgálat segíteni is tudja a járvány elleni védekezést, például úgy, hogy a mérgező vegyszerek területén végzett kutatás eredményeit felhasználja annak feltárására, hogy a koronavírus-betegség kórokozóját hordozó cseppek miként terjednek különböző környezetekben.

Utalt arra, hogy az MI5 dolgozik a vakcinafejlesztő cégek elleni esetleges kémkedés elhárításán is. Úgy fogalmazott: a szolgálat egyik feladatat a nagy-britanniai oltóanyag-fejlesztési tevékenység integritásának védelme.

Az MI5 vezérigazgatója szerint a szolgálat legnagyobb külső kihívásai közé tartozik, hogy Oroszország, Kína és Irán tevékenysége egyre súlyosabb és egyre összetettebb nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!