TV műsor

Négy nagyvárosban akadályoztak meg terrorcselekményt idén Oroszország központi régiójában

Terrorizmus, 2019.10.04

Négy nagyvárosban akadályoztak meg terrortámadást 2019-ben az orosz szakszolgálatok a Központi Szövetségi Körzetben - jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a régió biztonságáról pénteken Tulában tartott tanácskozáson.

Patrusev szerint a készülő terrorcselekményeket Tulában, Vlagyimirban, Tambovban és Voronyezsben hiúsították meg az év első nyolc hónapja folyamán. Emellett a régióban egy "terrorista irányultságú bűncselekmény" elkövetését is megakadályozták, valamint őrizetbe vettek 152 olyan személyt, aki terrorizmussal összefüggő tevékenységet folytatott.

A tisztségviselő kiemelte az objektumok, területek és különösképpen a népes helyek védelmének, valamint a biztonsági szakszolgálatok együttműködésének fontosságát. Ezt a nemzetközi terrorszervezetek aktivitásával és az Oroszország területére való bejutási kísérleteivelindokolta.

Rámutatott, hogy a régióban az év folyamán csaknem 13 ezer terrorvédelmi szabálysértést állapítottak meg. Egyebek között azt, hogy Vlagyimir és Rjazany megyében mintegy 300 közoktatási intézménynek nincs őrizete, hét megye mentőszolgálatainak személyzete nincs kellőképpen kiképezve arra, hogy mi a teendő terrortámadás esetén.

Patrusev arra figyelmeztetett, hogy a régióban egyre több migránst vonnak be a terrorista tevékenységbe és hogy a bevándorlás révén szaporodik a szélsőséges és terrorista titkos sejtek száma. Felhívta a figyelmet az idegenrendészeti törvények megszegésére és az ezen a területen jelentkező korrupcióra.

A tisztségviselő elmondta, hogy a tavalyi év folyamán az illegális bevándorlás 15 csatornáját sikerült likvidálni a régióban. Az ezzel kapcsolatos korrupció címén 186 bűnvádi eljárás indult. 2018-ban és 2019-ben csaknem 29 ezer, az illegális migrációval kapcsolatos bűncselekményt lepleztek le.

Patrusev sürgette , hogy szigorítsák meg az ellenőrzést a vendégmunkások orosznyelv-oktatása és az orosz jogrenddel való megismertetése terén.

Júliusban az orosz főügyészség egyébként azt közölte, hogy országos szinten az első félévben 17 terrorcselekményt akadályoztak meg.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!