Nizzai merénylet - Francia külügyminiszter: a franciák mindenhol veszélyben vannak

Terrorizmus, 2020.10.30

A francia állampolgárok és érdekek mindenhol veszélyben vannak külföldön - jelentette ki pénteken a védelmi tanács ülését követően Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter a nizzai terrortámadás másnapján.

"Minden külföldön tartózkodó francia állampolgárnak a (legmagasabb szintű) merénylet miatti sürgős üzenetet küldtük el, bárhol is legyenek, mert a veszély mindenhol jelen van" - mondta a tanácskozást követően a külügyminiszter a francia elnöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón.

"A virtuális gyűlölettől gyorsan jutunk el a tényleges erőszakba, ezért úgy döntöttünk, hogy minden szükséges intézkedést meghozunk az érdekeink és az állampolgáraink védelmére" - tette hozzá.

A bejelentés szerint a francia nagykövetségek utasítást kaptak, hogy erősítsék meg a biztonsági intézkedéseket minden francia érdekeltségű épület és intézmény körül (nagykövetségek, konzulátusok, iskolák).

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a nizzai Notre-Dame-bazilikában három áldozatot követelő dzsihadista támadás előtt két héttel Samuel Paty francia történelemtanárt azért ölte meg, majd fejezte le egy csecsen iszlamista, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján. Az oktatási intézmények ezért kiemelt védelmet kapnak.

"Úgy döntöttünk, hogy csak akkor adunk engedélyt az iskolák megnyitására, ha az óvintézkedéseket megerősítették, és vigyázni fogunk egyszerre a szülőkre, a tanárokra és az iskolásokra is" - mondta a miniszter az őszi szünet utáni hétfői iskolakezdésre utalva.

A tárcavezető elmnondta, hogy a szükséges óvintézkedéseket a helyi hatóságok együttműködésével hozza meg a francia diplomácia, s "általában mindenhol segítséget kapunk".

Amióta Emmanuel Macron francia elnök a lefejezett tanár végső búcsúztatásán kiállt a szólásszabadság és a Mohamed-karikatúrák közlésének joga mellett, valamint jelezte, hogy hogy megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát a radikális iszlamista törekvésekkel szemben, egyre több franciaellenes felhívást jelent meg a muzulmán világban, s számos helyen radikálisok tüntetéseken szólítottak fel a francia termékek bojkottjára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!