PM: a kazah elnökkel és miniszterelnökkel tárgyalt Varga Mihály

Terrorizmus, 2021.10.26

Akár az energiabiztonságot, akár a terrorizmus és az illegális migráció elleni fellépést nézzük, Európa és Közép-Ázsia érdekei egybeesnek - mondta Varga Mihály a Nur-Szultánban tartott magas szintű megbeszélésein a Pénzügyminisztérium keddi közleménye szerint.

A pénzügyminiszter kazahsztáni látogatása során találkozott Aszkar Mamin kazah miniszterelnökkel, valamint az elnöki palotában fogadta a magyar tárcavezetőt Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök is - írták.

A közlemény szerint Magyarország mindig is támogatta a Visegrádi Együttműködés országainak (V4) és Közép-Ázsia (CA5) együttműködésének elmélyítését - fejtette ki a magyar miniszter. Mint mondta: ahogy Közép-Ázsia kaput nyithat Magyarországnak Ázsiába, úgy a V4 is belépési pontot jelenthet a közép-ázsiai országoknak Európába. Ennek a júliusban kezdődött magyar V4-elnökség kiemelt figyelmet szentel.

Varga Mihály megköszönte Kazahsztánnak, hogy tavaly 100 000 darab orvosi maszkot adományozott Magyarországnak a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez, valamint nur-szultáni technikai megálló biztosításával könnyítette a Peking-Budapest légihídon keresztül történő beszerzéseket - áll a közleményben.

Varga Mihály a találkozókon kiemelte: a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok hagyományosan erősek, a magyar kormány pedig azon dolgozik, hogy tovább fejlődjenek. Mint mondta: az adatok azt mutatják, hogy Kazahsztán Közép-Ázsiában Magyarország elsőszámú gazdasági partnere - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!