A vasárnapi önkormányzati és európai parlamenti (EP-) választásokat értékelve a Momentum távozó elnöke kiemelte: szimbolikus helyeken szenvedett vereséget a NER, a Fidesz-KDNP most először 45 százalék alá került egy EP-választáson.
"Felcsillant egy remény, hogy vége lehet ennek a rendszernek - és aki ezt a reményt önös érdekekből eltagadja, az rosszat tesz Magyarországnak" - fogalmazott.
Donáth Anna kudarcként írt azonban pártja európai parlamenti eredményéről. Ennek okát abban látja, hogy a választók elsősorban az erőre mondtak igent, nem pedig a Momentum európai parlamenti munkájára nemet.
Hangsúlyozta választási sikereiket is: "az, hogy Zuglóban egyszerre győztük le a régi baloldalt és a Fideszt, hatalmas teljesítmény. Ahogy Pikó András és Soproni Tamás újrázása, Bánréve, Vámospércs, Keszthely és Győr elhódítása" - sorolta.
Donáth Anna úgy vélekedett, egy olyan világban, ahol egyre erősebb a szélsőjobb, ahol egyre nagyobb teret nyernek a jobboldali populisták, még inkább szükség van arra, hogy valaki kérlelhetetlenül kiálljon a liberális értékek mellett.
A távozó elnök köszönetet mondott azoknak, akik támogatták a Momentumot a kampányban, illetve a választásokon. "Nem adjuk fel, dolgozunk tovább értetek és veletek" - búcsúzott.
(MTI)
Címkék
Donáth Anna
Momentum
Lemondás
EP-választás
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!