TV műsor

Molnár Dixieland Band koncert

2020.01.22 - IH Rendezvényház

koncert

Molnár Dixieland Band koncert A magyar kultúra napján az IH Rendezvényközpontban az 55 éve alakult Molnár Dixieland Band Magyarország legrégebben fennálló és legismertebb nem fővárosi jazz-együttese. A kezdetekben egyetemistákból, amatőr zenészekből álló együttest a közönség gyorsan a szívébe fogadta, de nem kellett sokat várni a hivatalos elismerésekre sem: az korszak legnagyobb hazai könnyűzenei seregszemléjén, a salgótarjáni Jazz- és Tánczenekarok Fesztiválján 1966-ban, '67-ben és '69-ben egy ezüst és két aranydiplomát nyert. Ezt követően és ennek köszönhetően a Magyar Rádió felvételeket készített a Molnár Dixieland Banddel. A rádiófelvétel is egy sorozat kezdetének bizonyult: az azóta eltelt négy évtizedben a zenekar több mint 50 száma hallható a Rádió különböző műsoraiban. A Rádióhoz a Magyar Televízió is csatlakozott: több műsort készített az együttessel. Legnagyobb önálló műsoruk a Dixie-Mix, amely egy 11 számot magában foglaló, 40 perces moziklip. Itthon 1964 óta az egész országot bejárták. Különféle jazz-fesztiválokon, klubokban, egyetemeken, kultúrházakban léptek-lépnek fel, évi 50-100 alkalommal.
A Molnár Dixieland Band külföldön 1972 óta szerepel rendszeresen, az első években Szeged Oldtimers néven. Első, a határokon túlra vezető zenei kirándulásuk a csehszlovákiai Prerovba vezetett, ahol a világhírű klarinétos, Albert Nicholas vezette zsűritől elnyerték az Európa Klasszis-díjat. Ezt követően a szovjet blokk összes országában felléptek és turnéztak magában a Szovjetunióban is. Ám nem csupán Kelet irányában terjeszkedett a szegedi dixieland muzsika, hanem Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Norvégiában, Svédországban, a Kanári-szigeteken és az Amerikai Egyesült Államokban is szerzett magának híveket. A mai napig a Molnár Dixieland Band ötvennél is több alkalommal képviselte hazánkat (sikerrel!) külföldi jazz-fesztiválokon.

Jegyárak: elővételben 1000 Ft, a koncert napján 1300 Ft.

Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online.

Információk

Hol?

IH Rendezvényház
Szeged, Felső Tisza-part 2.

Mikor?

2020.01.22
Kövess minket a Facebookon!